Koronavírus: elmaradhatnak a bírósági tárgyalások

Korlátozzák az ügyfélfogadást és amennyiben másképp nem oldaható meg, elhalaszthatják a tárgyalásokat a bíróságokon. Az ügyészségeken is megelőző intézkedéseket hoztak.

Több korlátozást is bevezetett a Fővárosi Törvényszék (FT) elnöke, Tatár-Kis Péter az FT illetékességi körébe tartozó bíróságokon a koronavírus terjedésének megakadályozása, a fertőzésveszély megelőzése, valamint a foglalkoztatottak egészségi állapotának megóvása érdekében.

koronavírus-járvány, koronavírus megelőzés, koronavírus terjedés, koronavírus
Ahol naponta sok ember megfordul, nagy a fertőzésveszély, ezért csökkentik az ügyfélfogadást. A felvétel illusztráció, fotó: Ezra Acayan/Getty Images

Az erről szóló közleményben tudatták azt is, hogy a törvényszék elnöke elrendelte a büntető és a civilisztikai ügyszakokban a nemzetközi érintettségű, többvádlottas, több tanút felvonultató ügyek márciusi és áprilisi tárgyalásainak "beállítását" a bírák egyéni mérlegelésétől függően. Ez azt jelenti, hogy a tárgyalások elmaradnak. Egyéb ügyekben - szintén a bíró mérlegelése szerint - távmeghallgatás alkalmazását vagy a tárgyalás elhalasztását írta elő a törvényszék elnöke május-júniusra.

Így változik az ügyfélfogadás

  • A Fővárosi Törvényszék polgári, büntető és gazdasági kollégiumához tartozó szervezeti egységekben csak 8.30 és 9.30 között lesz ügyfélfogadás
  • A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon, illetve a Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégiumban csak 9 és 10 óra között fogadják az ügyfeleket.
  • A Fővárosi Törvényszék illetékességi területén működő bíróságok kezelőirodái minimum egy óra időtartamban biztosítják az ügyfélfogadást. Az érintettek az egyes bíróságok ügyfélfogadási idejéről a Fővárosi Törvényszék honlapján tájékozódhatnak.
  • Az Ügyfélsegítő működése szünetel mind a kerületi bíróságokon, mind pedig a Fővárosi Törvényszéken.
  • Otthonról dolgozhatnak a veszélyeztetettek

    Az új koronavírus okozta légúti fertőzés megelőzése és a betegség terjedésének megakadályozása érdekében különböző intézkedéseket rendelt el az ügyészségeken Polt Péter legfőbb ügyész is. Ennek értelmében, ha az ügyészségi alkalmazott vagy hozzátartozója külföldről visszatért, akkor a dolgozónak lehetőség szerint biztosítani kell kétheti időtartamra az otthoni munkavégzést . Ennek hiányában két hétre - jellemzően tíz munkanapra - szabadságot kell neki kiadni, vagy lehetővé kell tenni számára a munkahelyen az elkülönített elhelyezést.

    A 60 év feletti, és a krónikus vagy súlyos betegséggel küzdők, továbbá a várandós ügyészségi alkalmazottak esetében az ügyészség biztosítja az otthondolgozást.

    Úgy tűnik a kormányzati döntés ellenére is megvan az első iskola, melynek igazgatója a bezárásról döntött. Olvassa el az erről szóló cikket az nlc.hu-n.

    ITT MEGOSZTHATOD:

    Ajánlott videó

    Heti top cikkek

    fogyás
    27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
    mellékhatások
    Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
    magnézium
    Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
    A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
    Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Nincs front
    Maximum: +22 °C
    Minimum: +6 °C

    Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

    Partnerünk a

    Töltsd ki kvízünket!

    kvíz
    Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
    kvíz
    Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!