Koronavírus: van, ahol kijárási tilalmat vezettek be

Sorra hozzák az eddig nem, vagy csak kevéssé érintett országok a drasztikus intézkedéseket, annak reményében, hogy gátat szabhatnak a járvány terjedésének. A Fülöp-szigeteken a 12 milliós Manilában és környékén például este nyolctól hajnali ötig kijárási tilalom van érvényben.

Szerte a világon újabb és újabb szigorú intézkedéseket vezettek be szombaton is, hogy lassítsák az új típusú koronavírus terjedését, határlezárásokat, utazási és gyülekezési korlátozásokat foganatosítottak a harmadik világbeli országokban is, viszont Kínában - ahonnan elindult a tavalyi év végén a mára világjárvánnyá terebélyesedet betegség - most fordult elő első ízben, hogy az újonnan megfertőződött emberek többsége külföldről hurcolta be a vírust , és nem az országon belül kapta el.

A szükségesnél kevesebb szűrést végeznek az Egyesült Államokban egy helyi egészségügyi szakember szerint, ami miatt a koronavírus terjedése országszerte felgyorsulhat. Kattintson a részletekért.

Fordult a kocka

A járványhelyzetet felügyelő kínai nemzeti egészségügyi bizottság szombati jelentése szerint az előző napon azonosított tizenegy új beteg közül heten Kínán kívül - Olaszországban, az Egyesült Államokban és Szaúd-Arábiában - fertőződtek meg, a többiek pedig a járvány kiinduló pontjának számító Hupej tartományban. Szombaton Sanghajban további két új beteget regisztráltak Franciaországból és Spanyolországból érkezett utazók között.

Kínában a legfrissebb adatok szerint a járvány kezdete óta 80824-en fertőződtek meg a vírussal, és 3189-en haltak meg. A betegek száma világszerte 145 ezerre, míg a halálos áldozatoké közel 5500-ra tehető.

"Bezárkóznak" a közel-keleti országok

A vírus terjedőben van a közel-keleti országokban is, ahol a hatóságok ugyancsak szigorú korlátozások bevezetésére kényszerülnek. A szaúd-arábiai kormány szombaton bejelentette, hogy március 15-től kezdődően két hétre felfüggeszti az összes nemzetközi repülőjáratot. Az országban eddig 86 embert diagnosztizáltak koronavírussal. Az iszlám vallás legszentebb helyei közé tartozó Mekkát és Medinát már korábban lezárták a zarándokok előtt a járvány terjedése miatt.

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19
Mindenki úgy védekezik, ahogy tud. Kolumbiában kevés a maszk, a gyerekek újságpapírból és rongyokból készítenek maguknak. Fotó: Juancho Torres/Getty Images

Az Egyesült Arab Emírségekben március végéig bezárták a szórakozóhelyeket és a turisták által látogatott éttermeket, Abu-Dzabíban pedig felfüggesztették a nyilvános rendezvényeket is.

A polgárháború sújtotta Jemenben a síita húszi lázadók elrendelték a tanév idő előtti lezárását a felügyeletük alatt álló térségekben - számolt be a felkelők szócsövének számító al-Maszira tévécsatorna szombaton. A második félévnek egy hónappal korábban, március 25-én lesz vége az ország északi részén. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a héten a Twitteren azt írta, hogy egyelőre nincs hivatalos koronavírusos eset Jemenben, ahol azonban a kolera , az éhínség és a torokgyík szedi áldozatait, az egészségügyi rendszer pedig romokban hever az ötödik éve tartó polgárháború miatt.

Határzárak és korlátozások

A latin-amerikai térség országai is drasztikus intézkedésekre kényszerülnek a járvány terjedése miatt. Kolumbia helyi idő szerint szombat hajnali öttől lezárja a határát Venezuelával, és hétfőtől nem engedi be területére azokat a látogatókat, akik az elmúlt két hétben Európában vagy Ázsiában jártak - közölte Iván Duque kolumbiai elnök péntek éjjel. Azokat a kolumbiai állampolgárokat és lakosokat, akik megfordultak ezekben a térségekben az elmúlt 14 napban, karanténba helyezik - tette hozzá. A latin-amerikai országban pénteken 16-ra nőtt a hivatalos koronavírusos esetek száma.

Sebastian Pinera chilei elnök tilalmat rendelt el pénteken az ötszáz főt meghaladó nyilvános rendezvényekre, és ezzel Chile is csatlakozott számtalan országhoz, ahol hasonló intézkedéseket foganatosítottak lassítandó az egészségügyi rendszereket túlterhelő kór terjedését.

Kijárási tilalom

Az indonéziai hatóságok úgy döntöttek, hogy a fővárosban, Jakartában két hétre bezárják az iskolákat, és áttérnek a távoktatásra - közölte Anies Baswedan kormányzó szombaton. A délkelet-ázsiai országban eddig 69-en fertőződtek meg koronavírussal, közülük többen a tízmilliós Jakartában és környékén. A halálos áldozatok száma legalább négy. Pénteken 35 új esetet diagnosztizáltak.

A Fülöp-szigeteken a 12 milliós Manilában és környékén este nyolctól hajnali ötig kijárási tilalom van érvényben március 15-e és április 14-e között. Április 12-ig az iskolák is zárva vannak, vasárnaptól pedig utazási tilalom lép érvénybe. A Fülöp-szigeteken eddig 64 fertőzöttje és hat halottja van a koronavírusnak.

Egy újszülöttnél is kimutatták a koronavírust - az erről szóló hírt elolvashatja az nlc.hu-n .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Napos, száraz idő várható az általában kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Estére a legtöbb helyen kiderül az ég. Az északkeleti, északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.A hőmérséklet délután 23 és 29, késő este 15 és 21 fok között alakul. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?