Életmód
Alrovatok
Egyre több pénzt költünk el külföldön
2022-ben a magyarok összesen 1074 milliárd forintot költöttek külföldi nyaralásra, ami több mint duplája az egy évvel korábbinak. Belföldön Budapestre és a Balatonra utazunk leginkább – derült ki a KSH adataiból. A külföldről hazánkba látogatóknak más a preferenciájuk.
Ez vezeti a magyarok bakancslistáját
Legtöbbször utazási helyszínek, utazással kapcsolatos élmények szerepelnek a magyarok bakancslistájának élén, ugyanakkor a pénz, a család és az egészség is előkelő helyet foglal el a leginkább vágyott célok között – derült ki egy friss felmérésből. 10 magyarból 4 készít bakancslistát.
A rétegfelhőzet fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, a látási viszonyok javulnak, és a nap nagy részében napos, gomolyfelhős idő várható. A délután folyamán elsősorban északkeleten, illetve kis eséllyel az északnyugati határ közelében lehet helyenként záporokra, zivatarokra számítani. A délnyugati szél olykor megélénkül, de zivatarok környezetében erős lökések is lehetnek. A hőmérséklet délután 22 és 28, késő este 15, 20 fok között változik. Orvosmeteorológiai szempontból kifejezetten szerencsés helyzet alakult ki mostanra.