Lábát törte a repülőn, hat órát utazott fájdalmak között

A német férfi éppen akkor tért vissza a mosdóból, amikor a gépet turbulencia rázta meg.

Alig fél órája indult el Baliból Új-Zéland irányába egy repülő, amikor légörvénybe került. Egyik utasa, a 47 éves Niko éppen a mosdóból tartott visszafelé, és olyan nagyot esett, hogy eltört a lába. A hat és fél órás repülőutat komoly fájdalmaktól küzdve tette meg - írja a The New Zaeland Herald.

A férfi párjával utazott Új-Zélandra, hogy megkezdhessék a három és fél hetesre tervezett nyaralásukat. Miután a biztonsági övek bekapcsolására kötelező lámpa kialudt, felkelt a székéből és kiment a mosdóba. Balszerencséjére ugyanakkor a gép turbulenciába keveredett, éppen akkor, amikor visszafelé sétált a székek között, így hatalmasat esett. "Gyakorlatilag kettétört a lábam" - emlékezett vissza a férfi.

repülő
Pokoli repülőútja volt a német férfinak. Fotó: Getty Images

Volt ugyan egy orvos a fedélzeten, szakszerű ellátást ugyanakkor eszközök híján nem tudott biztosítani, csak fájdalomcsillapítót kapott a balesetet szenvedett férfi, akinek az elmondása szerint még ezután is komoly fájdalmai voltak. A légiutas kísérők néhány utas átültetésével helyet biztosítottak, hogy a férfi lefekhessen, de így is csaknem hat órán át szenvedett, mire a gép leszállt. A reptéren már mentőautó várta, amely kórházba szállította a német férfit, ahol meg is műtötték. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.