Életmód
Alrovatok
Minden sebre oda kell figyelni
Az élet természetes velejárója, hogy időnként - például grillezés, kertészkedés vagy kirándulás közben - kisebb-nagyobb sérülések érnek minket. Persze a kis sebekkel nem feltétlenül szükséges egyből az orvoshoz rohanni - ez azonban nem jelenti azt, hogy foglalkoznunk sem kell velük.
Intő jelek, amik belső vérzésre utalnak
Balesetek, sérülések esetén számolni kell a belső vérzés lehetőségével, ami bár közel sem olyan riasztó látvány, mint egy nyílt sebesülés, mégis sokkal veszélyesebb lehet. Mutatjuk, milyen tünetek esetén érdemes gyanút fogni, és mihamarabb segítséget hívni.
A járvány alatt lejártak okmányaink? Már nem sokáig fogadják el őket
Már csak alig két hónapig, június 30-áig érvényesek a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt lejárt okmányok, köztük a személyi igazolványok, a jogosítványok, az útlevelek és a forgalmi engedélyek - közölte György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.
A legveszélyesebb ételek várandósság alatt
A várandós kismamáknak számos életmódbeli tényezőre figyelmet kell fordítaniuk, hogy biztonságban tudhassák mind gyermekük, mind saját egészségüket. Ennek része az élelmiszer-biztonság is, amelynek kapcsán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy kifejezetten kismamáknak szóló tájékoztató kiadványt jelentetett meg az anyák napja közeledtével.
Tényleg ismételni kell a gyermekkori oltásokat?
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a gyermekkori oltásokkal gondoskodtunk az életre szóló védettségünkről. De sajnos ez nem mindig igaz, bizonyos betegségekkel szemben ugyanis az idő múlásával ismét sebezhetővé válunk. Segítünk eligazodni az útvesztőben.
Hegek nélkül: a makulátlan bőr titka
A sebgyógyulás makacs folyamat, különösen, ha a sérülés nagy bőrfelületet, esetleg egyéb szöveteket is érint. A regenerálódás ilyenkor jócskán elhúzódhat, sok esetben maradandó nyomot hagyva. A hegesedés megelőzéséért, a kialakuló hegek csökkentéséért, elhalványításáért azonban sokat tehetünk. Mutatjuk, mit és hogyan.
Banánhéj: érdemes felhasználni!
A banán hazánkban is az egyik legnépszerűbb gyümölcs, mely szerencsére már egész évben elérhető. A kellemes, édes gyümölcshús önmagában is nagyon egészséges, de a banánhéjat sem érdemes azonnal kidobni - számos módon hozzájárulhat ugyanis a szépségünk megőrzéséhez!
Az északi tájakon nagyrészt felhős idő valószínű, de a déli és keleti megyékben több helyen hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Északkeleten és a délnyugati tájakon helyenként lehet kisebb eső, zápor. Az Észak-Dunántúlon kevés helyen megélénkül a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként Borsodban és környékén ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő. Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.