Így ápolják helyesen a bőrüket a kismamák

A várandósság alatti hormonális változások a nők bőrén is nyomot hagynak, így a kilenc hónap során érdemes a korábbinál is nagyobb hangsúlyt fektetni ápolására.

Terhesen is megőrizhetjük bőrünk szépségét, ha odafigyelünk az alábbiakra.

Zsíros, pattanásos arc

Az egyik leggyakoribb probléma a kismamák körében, hogy a terhesség alatti fokozott faggyútermelés hatására bőrük zsírosabbá, problémássá válik . Sőt olyan nők is fokozottan küzdhetnek pattanásokkal, akiknek korábban teljesen tiszta volt a bőrük. Ebben az esetben nagyon fontos, hogy bőrgyógyásszal való konzultáció nélkül ne kezdjenek el semmiféle gyógyszert szedni, hiszen akár a magzat egészségét is veszélyeztethetik.

Külsőleg javasolt a napi kétszeri arcmosás és kímélő arctisztítás. Fontos azonban tudni, hogy az A-vitamin-tartalmú krémek nem ajánlottak ebben az időszakban, mert az A-vitamin a terhesség korai szakaszában összefüggésbe hozható magzati fejlődési rendellenességekkel. Pattanásaikat pedig próbálják meg nem nyomkodni.

terhesség, terhességi csíkok, stria, száraz bőr, bőrszárazság, zsíros bőr, pattanás
A terhesség 9 hónapja alatt számos bőrpanasz felléphet a nőknél.

Száraz bőr

Míg a kismamák arca zsírosabbá válhat, addig testük többi részén könnyen kiszáradhat, viszkethet a bőr. A kellemetlen tüneteken sokat segíthet a bőrradíros tusfürdő használata, ami után fontos, hogy jól hidratáló testápolóval, esetleg babaolajjal kényeztessék bőrüket.

Hiperpigmentáció

A hormonális változások hatására sok kismama bőrén jelennek meg sötétebb foltok , de a már meglévő májfoltok is hangsúlyosabbá válhatnak. Ezeket a változásokat – bár általában jóindulatúak – érdemes megmutatni egy bőrgyógyász szakorvosnak. A sötétebb foltok egyébként a megnövekedett melaninszint miatt alakulhatnak ki, a májfoltok pedig az ösztrogén túlsúlyba kerülése miatt. Amit tehetnek, hogy ebben az időszakban fokozottan odafigyelnek a fényvédelemre, és a szabadban minimum 30 faktoros fényvédő készítményeket használnak. De az is jellegzetes változás, hogy a mellbimbók és udvaruk sötétebbé válnak, a has középső vonalán pedig egy sötét csík jelenik meg. Ezek a változások is hormonális eredetűek és a szülés után rendszerint el is tűnnek.

Terhességi csíkok

A testsúly és a has térfogatának növekedésével a bőrön terhességi csíkok, úgynevezett striák jelenhetnek meg. A vöröses-lilás színű csíkokért a bőr feszülése, kapilláris ereinek túlnyúlása, elpattanása felelős. Érdekesség, hogy színük az idő múlásával változik: a vöröses-lilás csíkok idővel halványulnak, és a hegesedés után tipikus gyöngyházszínűvé válnak. Fontos tudni, hogy alkati kérdés, hogy kialakulásuk megelőzhető-e: vannak, akik a leggondosabb odafigyeléssel sem kerülhetik el. Megelőzésképp azonban jó, ha a nők már a terhesség előtt rendszeresen odafigyelnek bőrük ápolására, kondicionálására és a folyamatos folyadékpótlásra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +1 °C

A fátyolfelhők és az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területek kísérhetik élénk széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű. Pénteken nem várható fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!