Életmód
Alrovatok
Itthon is egyre nagyobb gond a férfiak meddősége
A meddő párok ellátásában egyre fontosabbá válik a férfiak kezelése, ez a páciensek egy részénél akár szükségtelenné is teheti az in vitro fertilizációt, a szervezeten kívüli megtermékenyítést – közölte Zádori János, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Reprodukciós Medicina Intézet orvosigazgatója pénteken.
Gyomirtó okozhatta a rákját, 29 milliárd forint jár neki
Első fokon a felperes javára döntött a bíróság abban az ügyben, amelyben egy pennsylvaniai férfi perelte a Bayer multinacionális vegyipari és gyógyszeripari vállalatot. Érvelése szerint a cég által gyártott egyik gyomirtó használata nyomán alakult ki nála rákos megbetegedés.
Túlsúly elleni kampány és fiatalkori mentális zavarok - bemutatták a Richter Anna Díjas pályázatokat
Az elmúlt hat évben a Richter Gedeon Nyrt. által alapított Richter Anna Díj 32 hiánypótló ötlet megvalósulását tette lehetővé, összesen 128 millió forint támogatással. Az egészségügyi, oktatási és gyógyszerészeti dolgozók mellett a diákok is fontos szerepet kaptak az idei eseményen, hiszen a közönségszavazatok segítségével két projekt is az ő közreműködésükkel valósult meg.
A sorsukra hagyott babák tudják, hogy hiába sírnak
A Belügyminisztérium adatai szerint jelenleg 300 csecsemő vár kórházakban szerte az országban arra, hogy valaki hazavigye őket. Ebben az életkorban minden nap számít, életre szóló sérüléseket szenvednek azoktól a korai élményektől, amikor megtapasztalják: ők a világnak nem fontosak – hívja fel a figyelmet a Nevetnikék Alapítvány.
Várható időjárás az ország területén péntek éjfélig:Az ország döntő részén borult, párás, egyes részeken tartósan ködös időre van kilátás, de a délnyugati, valamint az északkeleti tájakon időszakosan kevesebb felhő valószínű. Ónos szitálás, szitálás bármikor előfordulhat. Elsősorban a keleti országrészben előfordulhat eső, ónos eső. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -3 és +3 fok között változik, de délnyugaton néhol ennél pár fokkal melegebb is lehet. Markáns fronthatásra nem kell számítani, így ezekben a napokban a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentősebb megterhelés.