Sosem megy le a nap és mindig fagy – ilyen a világ legzordabb munkahelye

A világ legtávolabbi munkájára kiválasztott brit csapat öt hónapot tölt majd az Antarktisz egy focipályányi méretű szigetén, hogy egyebek mellett pingvineket számoljanak. Ottlétük alatt végig nappali fényben kell majd lenniük.

Az Antarktiszon töltött majd félév során egyszer se fog lemenni a nap, emellett az állandó fagypont alatti hőmérséklet, illetve a folyóvíz és a vízöblítés nélküli élet se könnyíti majd meg a kiválasztottak ottlétét – számolt be a pingvinszámlálók nem mindennapi munkakörülményiről az Independent.

Antarktisz, déli sark, jégpáncél, jég, hideg
Az Antarktiszon a téli hónapok átlaghőmérséklete mínusz 40 és mínusz 70 Celsius-fok között alakul. Fotó: Getty Images

A UK Antarctic Heritage Trust két csapatot is küld októberben az Antarktiszra, ahová mindegyikük csupán egy kis doboznyi otthoni holmit vihet magával. A futballpálya-méretű Goudier-szigeten lévő Port Lockroy bázist és a nem sokkal nagyobb Blaiklock-szigeti menedékhelyet fogják irányítani. Fő feladatuk a természetvédelmi munkájuk mellett az lesz, hogy pingvineket figyelnek meg és számolnak majd.

A távoli sziget egykor a Jones-selfjégtakaró része volt, amely azóta az éghajlatváltozás miatt eltűnt, így ma már csak hajóval lehet megközelíteni. A Blaiklock-sziget az utolsó az 1950-es években a tudósok által az Antarktiszon használt menedékhelyek közül, ezért a csapat katalogizálni fogja a tárgyi emlékeket és digitális felvételeket is készít majd a helyszínről.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.