Életmód
Alrovatok
Mákkal és fekete ribizlivel készül idén Magyarország Tortája
Kovács Alfréd váci cukrász Mákvirág fantázianevű tortája viselheti idén a Magyarország Tortája címet. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt Novák Ádám és Csonka László szegedi cukrászok nyerték a Zöld málna fantázianevű kreációjukkal – jelentette be csütörtökön a Magyar Cukrász Ipartestület.
Töredékére esett vissza az anyatej-adományozás itthon
Alig több mint egy évtized alatt a korábbi ötödére csökkent az állami programon keresztül begyűjtött anyatej mennyisége Magyarországon. Szakértők szerint a zuhanást önmagában nem tudja megállítani az sem, hogy jelentősen növekedett és növekedhet a jövőben a donoroknak adott támogatás.
Babakocsis nőre támadt a kutyájuk, mégsem segítettek
Segítségnyújtás elmulasztása és gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt emelt vádat a Bajai Járási Ügyészség egy házaspárral szemben. Kutyájuk tavaly rátámadt egy gyerekkocsis nőre, aki a támadást elhárítva elesett és súlyosan megsérült.
Napközben elsősorban északkeleten, kisebb területen délnyugaton csökkenhet a felhőzet, de másutt várhatóan marad a borult idő, ugyanakkor a látási viszonyok napközben javulhatnak. Reggelig még elszórtan gyenge eső, a Nyugat-Dunántúlon kevés helyen ónos eső előfordulhat, emellett szitálás is valószínű a ködös tájakon, ezt követően számottevő csapadék már nem lesz. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a keleties szél.A csúcshőmérséklet -2 és +5 fok között valószínű. Késő estére -10 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Szombaton hideg fronthatás terheli az arra érzékenyek szervezetét.