Meglepő dolog felelős koraszülések tízezreiért

Összefüggést találtak az ételtárolókban mért ftalátmennyiség és a terhesség rövidebb időtartama között a New York-i Egyetem kutatói.

A csomagolóanyagokban található ftalátok koraszülések tízezreit okozzák – mutatott rá Facebook-posztjában a Rizikometer.

Meglepő eredmények

Az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó csapat a Food Ingredients First cikke nyomán azt írta, hogy ezek a széles körben használt szintetikus vegyszerek egy év alatt több mint 56 ezer koraszüléshez járultak hozzá csak az Egyesült Államokban.

A csomagolóanyagokban található ftalátok koraszülések tízezreit okozzák. Fotó: Getty Images
A csomagolóanyagokban található ftalátok koraszülések tízezreit okozzák. Fotó: Getty Images

A New York-i Egyetem kutatói által végzett, az Egyesült Államok teljes lakosságát reprezentáló kutatásba több mint 5 ezer amerikai anyát vontak be. A szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy azoknál a nőknél következett be a legnagyobb valószínűséggel koraszülés, akiknél a terhesség során 3 időpontban gyűjtött vizeletmintákban a legtöbb ftalátot mutatták ki.

A tudósok szerint tehát összefüggés van az ételtárolókban mért ftalátmennyiség és a terhesség rövidebb időtartama között.

Terhes vagyok: kell-e félnem a koraszüléstől? Mutatjuk a leggyakoribb kockázati tényezőket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.