Szívelégtelenség ellen is hatásos lehet a népszerű fogyasztószer

Jelentősen csökkenti a szívelégtelenség szövődményeinek kockázatát egy, a 2-es típusú cukorbetegség és az elhízás kezelésében is használatos gyógyszer.

Mint azt korábban megírtuk, a természetes hormonális folyamatokat utánzó úgynevezett GLP-1-receptor-agonisták kétféle hatással vannak a szervezetre: csökkentik mind a vércukorszintet, mind az étvágyat. Előbbi hatás főként a 2-es típusú diabétesz kezelésében előnyös, míg utóbbit a fogyás elősegítésére lehet bevetni jelentős súlyfelesleg esetén. A gyógyszercsoportba tartozó hatóanyagok egyik képviselője az amerikai Eli Lilly által gyártott és forgalmazott tirzepatid, amely cukorbetegek és elhízással élők számára egyaránt elérhető több országban – és az elkövetkező években talán majd Magyarországon is.

tizerpatid, injekciós gyógyszer
A tirzepatid injekciós készítményként alkalmazható. Fotó: Getty Images

Az Eli Lilly friss bejelentése szerint a tirzepatid ráadásul nemcsak az említett betegségek kezelésében lehet hasznos, hanem egy új klinikai kísérlet eredményei alapján a szívelégtelenség egy gyakori formája esetén is – számolt be róla a Reuters hírügynökség. Amerikai adatok alapján átlagosan a szívelégtelenséggel küzdő betegek mintegy felénél megtartott ejekciós frakciójú szívelégtelenség a diagnózis, egyszersmind az érintettek 60 százaléka elhízással is küzd egyidejűleg. Az új kutatásba több mint hétszáz ilyen pácienst vontak be tíz különböző országból.

A résztvevők egyik fele heti rendszerességgel magas dózisú tirzepatidot kapott, míg a kontrollcsoportba sorolt alanyok placebót. A kutatók két éven keresztül követték nyomon a betegek egészségi állapotát. Az így kapott adatokból kiderült, hogy míg a kontrollcsoportban csupán 2,2 százalékos, addig a gyógyszerrel kezelt csoportban 15,7 százalékos átlagos testsúlycsökkenés következett be a kiindulási helyzethez képest. Ezenkívül a tirzepatid összesítve 38 százalékkal csökkentette a szívelégtelenség miatti...

  • sürgősségi vagy kórházi ellátás
  • és a szájon át bevehető vízhajtó gyógyszerek dózisemelésének szükségességét,
  • valamint a szív-érrendszeri eredetű halálozás előfordulását.

Ezenkívül az Eli Lilly közlése szerint a gyógyszer számottevően javította a szívelégtelenség olyan tüneteit, mint például a fáradtság, légszomj, csökkent fizikai terhelhetőség és a végtagi vizesedés. Korábban megírtuk: a dán Novo Nordisk tavaly szintén arról számolt be, hogy hasonló hatásmechanizmusú gyógyszerhatóanyaga, a szemaglutid előnyös hatással bír a legsúlyosabb szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?