Életmód
Alrovatok
Az oltásellenesség most ezért veszélyes
A vakcinaellenesség története legalább olyan hosszú, mint az oltásoké. Mindig voltak, akik e betegségmegelőző módszerben a sátán kezét, a profitéhes gyógyszercégek mesterkedéseit, vagy a háttérhatalom ármánykodását látták. A WHO azonban az idén a világ egészségét fenyegető tíz legnagyobb probléma közé sorolta az oltások elutasítását, és erre jó oka volt.
Babáknál adagolták túl a vitamint
Több csecsemő is kórházba került az elmúlt hetekben, mert szüleik túladagolták a D-vitamint. Az esetek mindegyikében az Eurovit pumpás cseppentővel ellátott készítményét használták. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet a pontos adagolásra figyelmezteti a lakosságot.
Kiderítik, hogyan hat a súlytalanság a testre
A súlytalanság élettani hatásait vizsgálják Kölnben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóinak részvételével. Az egy évig tartó program során azt is tanulmányozzák, hogy a centrifugával létrehozott mesterséges gravitáció ellensúlyozza-e a súlytalanság hatását.
Északnyugat felől szakadozik, csökken, majd estétől megnövekszik, képződik a felhőzet. Nagyobb területen több, keleten néhány órás napsütés valószínű. Hazánk északkeleti felén délelőtt több helyen valószínű eső, zápor. Eleinte csökken, a nap második felétől újra növekszik a csapadékhajlam: északnyugat felől elszórtan valószínű zápor, akár zivatar is kialakulhat - legkisebb eséllyel délnyugaton. Az északnyugati szél északon többfelé megerősödik, záporok, zivatarok környezetében viharos széllökés sem kizárt.A maximum általában 11 és 16 fok között alakul, de északkeleten csupán 7, 10 fok valószínű. Gyenge hidegfronti hatás, esetleg hullámzó frontzóna érinti az országot.