Életmód
Alrovatok
Koronavírus: csapás az új világrendre is
Az új típusú koronavírus csapást mérhetett az új világrendre, a több mint fél évszázada tartó globalizálódásra, a világ nagy nemzeteinek egymástól való függésére - fogalmazott legújabb írásában Patrick Buchanan konzervatív politikai elemző.
Koronavírus: egy 37 éves amerikai nő leírta, mit élt át
Egy amerikai nő felgyógyult a koronavírus-fertőzésből, az egyre komolyabb helyzet miatt aggódó embereknek pedig a többi között azt üzeni: ne pánikoljanak. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy gondoljunk azokra, akik különösen veszélyeztetettek, és ha betegnek érezzük magunkat, maradjunk otthon.
Koronavírus: ezek a legfontosabb óvintézkedések
A koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében kiemelt fontosságú, hogy mindenki betartsa az alábbi óvintézkedéseket a hétköznapok során. A legalapvetőbb teendőket az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága gyűjtötte össze.
Koronavírus: így védjük az időseket
A COVID-19 kapcsán saját felkészülésünk mellett gondolnunk kell az idősebbekre is, hiszen ők az új koronavírus okozta megbetegedés által nagyobb veszélynek vannak kitéve. A témával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága foglalta össze.
Koronavírus: 500 ezer forint is lehet a bírság
A koronavírus-járvány miatt elrendelt intézkedések megszegése szabálysértésnek minősül. A bírság összeghatára 500 ezer forint lesz - közölte Lakatos Tibor, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője.
Koronavírus: több mint 2 ezer halott Olaszországban
Olaszországban 24 óra alatt 349 új halálesetet regisztráltak, a koronavírus-fertőzöttek száma pedig a 28 ezerhez közelít. Bár a napi új esetek számában némi csökkenés látszik, az olasz miniszterelnök szerint még csak most jönnek majd a legnehezebb hetek az olaszok életében.
Északnyugat felől szakadozik, csökken, majd estétől megnövekszik, képződik a felhőzet. Nagyobb területen több, keleten néhány órás napsütés valószínű. Hazánk északkeleti felén délelőtt több helyen valószínű eső, zápor. Eleinte csökken, a nap második felétől újra növekszik a csapadékhajlam: északnyugat felől elszórtan valószínű zápor, akár zivatar is kialakulhat - legkisebb eséllyel délnyugaton. Az északnyugati szél északon többfelé megerősödik, záporok, zivatarok környezetében viharos széllökés sem kizárt.A maximum általában 11 és 16 fok között alakul, de északkeleten csupán 7, 10 fok valószínű. Gyenge hidegfronti hatás, esetleg hullámzó frontzóna érinti az országot.