Drasztikusan csökken a halállomány

Minden eddiginél kevesebb vadlazacot fogtak ki 2021-ben a horgászok. Az ökológusok szerint ennek hátterében a klímaváltozás, a környezetszennyezés és a haltenyésztés áll.

2021-ben mintegy 35 700 atlanti lazacot fogtak ki a horgászok a skót folyókból. Ez a mennyiség a legalacsonyabbnak számít 1952 óta, és az elmúlt 5 év átlagának csupán 75 százalékát teszi ki. (Összehasonlításképpen: 2010-ben a még több mint 111 ezer vadon élő lazacot fogtak.) A tengeri pisztrángból szintén rekordalacsony mennyiséget, alig több mint 12 600-at horgásztak ki tavaly, amely a legutóbbi 5 éves átlag 77 százalékának felel meg – számolt be róla a The Guardian.

Megszakadhat a tápláléklánc

A halászati szakértők és az ökológusok szerint a fenti adatok riasztóak. A vadon élő lazac és pisztráng populációjának csökkenése jelentős károkat okoz az ökoszisztémában, ugyanis ezek a halak számos emlős és madár elsőszámú táplálékának számítanak.

klímaváltozás, horgászat, halállomány, vadlazac
Minden eddiginél kevesebb vadlazacot fogtak ki 2021-ben a horgászok. Fotó: Getty Images

Súlyos károkat okoz az emberi tevékenység

A halállomány csökkenésének egyik oka a szakértők szerint az, hogy a lazac nagyon érzékenyen reagál a víz hőmérsékletének emelkedésére, illetve a szennyezettség mértékének növekedésére. Úgy vélik, a populáció hanyatlása egyértelműen azt bizonyítja, hogy mekkora károkat okoz az emberi tevékenység, köztük a környezetszennyezés és a haltenyésztés, illetve a mindezek következményeként egyre gyorsuló globális felmelegedés.

A szakértők most a skót kormányt sürgetik, hogy tegyenek lépéseket a lazacállományok növelése és védelme érdekében. Az ország vezetősége ugyanis még januárban elismerte, hogy valóban válságban van a halpopuláció, és ígéretet is tettek a vízminőség javítására, a természetvédelmi törvények betartásának felülvizsgálatára, valamint a tengervédelmi erőfeszítések növelésére.

„A legfrissebb adatok jól szemléltetik, hogy mennyire súlyos a helyzet. A kormánynak haladéktalanul teljesítenie kell vállalásait, és még azokon túl is mindent meg kell tenniük a változásért” – szögezte le Alan Wells halászati szakértő.
Hat, viszonylag egyszerű életmódbeli változtatással mindenki hozzájárulhat a klímaváltozás elleni küzdelemhez.

)
Tiszta levegő (X)

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25, +33 °C
Minimum: +12, +20 °C

Többször megnövekszik a felhőzet, szórványosan fordul elő zápor, zivatar. Sokfelé megélénkül az északkeleti szél, a maximumhőmérséklet 25, 33 fok között szóródik. Hétfőn nem érkezik front. A fülledtség idején nehézlégzés, rosszullét jelentkezhet, többen fejfájást tapasztalhatnak. Gyakoriak lehetnek a keringési panaszok, az arra hajlamosaknál vérnyomás-ingadozás léphet fel. Az érzett hőmérséklet is ingadozik. A légszennyezettség közepes, alig változik. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások: