Visszerek: női probléma?

Kiss Verus

Picit lilább a kelleténél, de nem baj, hiszen a harisnya elfedi. Fájdogál? Veszünk rá valami krémet, amit a kolléganő ajánl! Tényleg elég csupán ennyivel letudni a visszeres panaszokat? Vajon hány nő gondolkodik így, ha visszeres tüneteket tapasztal?

Ha a magas vérnyomásról azt állítjuk, hogy a lakosság 20-30%-át érinti legalább, nyilván nem lepődik meg senki, ám ha ugyanezt mondjuk a vénás elégtelenségről, talán többen felkapják a fejüket.
Pedig az adatok komoly problémáról, már-már népbetegségről árulkodnak a második esetben is, méghozzá olyanról, ami sokkal inkább veszélyezteti a nőket. Az összes beteg között több mint kétszer annyi nő van, mint férfi.

Nagymamáról anyára, anyáról a lányára?

Azokban a családokban, ahol már a felmenőknél is előfordult a vénás elégtelenség, nagy eséllyel fog előfordulni a későbbi leszármazottak között is, hiszen az öröklött hajlam meghatározó. A leginkább veszélyeztetett a már szült, 30-40-évesnél idősebb korosztály.
Jó tudni! A női nemi hormonok nagyban befolyásolják a visszerek felbukkanását, nem véletlen tehát, hogy csak kamaszkor után tűnnek fel az első lilásabb hajszálerek a lábon.

A genetikán túl

Nem szabad azonban mindent a génekre fogni, olyan nőket és férfiakat is sújthat, akiknek nem megfelelő életmódja indukálja a panaszokat. Ilyen minden egyoldalú megterhelés, legyen az ülő- vagy állómunka. Ezért van az, hogy sokkal több visszeres fodrász, pincérnő, pultos és titkárnő él közöttünk.
A női nemi hormonok miatt a kamaszkor után jelennek csak meg az első apróbb visszerek

A női nemi hormonok miatt a kamaszkor után jelennek csak meg az első apróbb visszerek

További rizikófaktornak számít a túlsúly is, hiszen a lábra sokkal nagyobb teher nehezedik, de hasonlóan közelebb visz a betegséghez a dohányzás, mert a füstölgés jelentősen rontja az erek állapotát, a sejtek oxigénellátását. Fokozott félnivalója van a diabéteszeseknek és az érszűkületeseknek is, mindkettő a keringést érintő elváltozásokkal jár.

A terhesség árnyoldala

Talán alig tudunk olyan kismamát említeni magunk körül vagy a családban, aki terhessége alatt ne találkozott volna visszeres panaszai miatt a kompressziós harisnyával. A statisztikai adatok legalábbis a visszeres panaszok nagyarányú előfordulásáról árulkodnak: a terhes nők fele küzd a fogantatás után visszérproblémákkal, mely az esetek hetvenöt százalékában már az első trimesztertől elkíséri őket a szülőszobáig. A hormonális változások tehát jelentős mértékben hozzájárulnak a betegség kialakulásához. Fontos tudni azt is, hogy az állapotosság alatt kialakuló visszerek különböznek a szokványos visszerektől, mert a tágult erek feszesebbek, vörhenyesebbek és jóval kiterjedtebbek.

Foglalkozni kell vele!

A krónikus vénás betegség miatt honfitársainknak 6-8 %-a szorul, szorulna kezelésre, ám sokan az enyhébb, kevéssé fájdalmas kezdeti panaszokkal nem sokat törődnek. Az enyhe kezdeti panaszokat sokan nem veszik figyelembe.
A visszeres tágulatok mindamellett nemcsak csúnyák és fájdalmasak, de komoly szövődményeket is okozhatnak: idült vénás elégtelenséget, vénagyulladást vagy vénás fekélyt. Legfőbb gondunk tehát legyen a megelőzés: a rendszeres mozgás, ülőmunka esetén pedig a gyakori átmozgatás és felpolcolás, illetve fürdés helyett egy hideg-meleg vízzel váltogatott zuhany alatt frissítsük fel tagjainkat.
Ha már nagyobb a baj, a szorítóharisnyától az injekciókon és a lézeren át a sebészeti beavatkozásig széles a skála, amivel a szakemberek segíteni tudnak, a legfontosabb, hogy ne házilag kísérletezzünk a különféle gyógymódokkal. "Riogatásul" gondoljunk a visszér legsúlyosabb következményére, a lábszárfekélyre, melynek gyógyítása, illetve kiújulásának megelőzése sajnos már sokkal nagyobb és kevesebb sikerrel járó kihívás a szakemberek számára.

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

november 25. - december 01.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
6 190
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+3, +8 °C
Minimum:
+1, +6 °C

Délelőtt erősen felhős vagy borult lesz az ég, sokfelé várható eső, záporeső.

Egészséget befolyásoló hatások:
N/A

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag