Új mérgező hóbort terjed a tinik között

Illegális e-cigarettára kattantak rá a tinédzserek, ugrásszerűen emelkedik a nikotinmérgezések száma is.

A Poco Bar az Elf Bar ízesített e-cigaretta egyik verziója, tízezer slukkig kitart, míg a régebbi típus 600-3000 slukkig volt használható. Összehasonlításképp: egy teljes doboz cigarettát nagyjából 100 slukkba tart elfüstölni. Ezzel összefüggésbe hozható, hogy a gyerekek körében ugrásszerűen megnövekedett a nikotinmérgezések száma, mivel az ilyen eszközök egyetlen 5 százalékos patronjában annyi nikotin van, mint 2-3 doboz cigarettában – számol be az Index a tinik körében egyre népszerűbb ízesített e-cigaretta veszélyeiről.

e-cigi, e-cigaretta, Elf Bar, Poco Bar
Veszélyes éppúgy, mint a dohányzás. Fotó: Getty Images

Valójában nem tudjuk, mi van bennük

A portál a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ egészségfejlesztési referensét is megkérdezte a Poco Barról. „A legnagyobb baj ezekkel, hogy ellenőrizetlenül kerülnek piacra, ugyanis Magyarországon a törvény tiltja – nemcsak az ízesített dohánytermékek, de – az ízesített elektronikus cigaretták, illetve dohányzást imitáló elektronikus eszközök forgalmazását is. A Nemzeti Dohányboltokban ezek ízesített utántöltői sem értékesíthetők” – mondta el a portálnak Kimmel Zsófia, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a legnagyobb kockázatot az ellenőrizetlen összetevők jelentik. A szakember tájékoztatása szerint jó néhány ilyen eszköz bevizsgálása alatt kiderült: még a nikotinmentesek is tartalmaznak nikotint. Amelyeken fel van tüntetve az összetételek sorában, ott is kétszeres mennyiséget mutattak ki a hatósági laboratóriumban. 

Nikotinmérgezés a felnőtteknél már 40-60 mg után is felléphet, egy gyereknél ehhez elegendő 6 milligrammot belélegezni, lenyelni, a nyálkahártyán keresztül a véráramba juttatni. „Sokszor a tanárok számára csak akkor válik nyilvánvalóvá a szerhasználat, mikor az órán összeesik a diák”– részletezte Kimmel Zsófia. 

„A diákszlengbe manórúdként beépült Elf Bar, vagy az egymás közt „csöpiként” emlegetett Poco Bar nikotintartalma azonnali függőséget okoz, hisz ez az egyik legaddiktívabb szer. Egészségkárosító hatása is ismert. Kiemelendő az érelmeszesedés, az inzulinrezisztencia, illetve a daganatos betegségek kialakulása és progressziója, valamint negatívan hat a termékenységre és a magzati fejlődésre – árulta el a szakember.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!