Többen is meghaltak szén-monoxid-mérgezésben a hétvégén

Vasárnap Maglódon, szombaton pedig Kecskeméten halt meg 1-1 ember szén-monoxid-mérgezés miatt.

Szén-monoxid-mérgezésben életét vesztette egy ember vasárnap Maglódon - közölte Dóka Imre, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője. Tájékoztatása szerint vasárnap délelőtt érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy egy maglódi családi házban lakó ember nem ad életjelet magáról.

férfi fogja a fejét
A szén-monoxid-mérgezés egyik jele a fejfájás és a szédülés. Fotó: Getty Images

A fürdőszobában találták meg a holttestet

A tűzoltók a földszinti fürdőszobában megtalálták az illetőt, de az életét már nem lehetett megmenteni. A helyiségben nem volt szén-monoxid-érzékelő, a nyílt égésterű gázkészülék már nem üzemelt. A balesetet rekonstruálva a tűzoltók rendkívül magas értékben mutatták ki a szén-monoxid jelenlétét. Az eset körülményeit és okát vizsgálják.

Nem ez volt az első ilyen eset a hétvégén

Dóka Imre emlékeztetett arra is, hogy szombaton is volt egy hasonló eset. Egy kecskeméti családi házban történt szén-monoxid-mérgezés, ott is életét vesztette egy ember. A Párkány utcai ingatlanban gázbojler biztosította a meleg vizet, az okozta a problémát. A tűzoltók kiérkezésekor a készülék már nem üzemelt, a helyiségben nem volt szén-monoxid-érzékelő.

A tűzoltó őrnagy hangsúlyozta, nyílt égéstérrel rendelkező tüzelő-fűtő berendezéseknél mindig gondoskodni kell a megfelelő levegő-utánpótlásról. Egy köbméter gáz elégetéséhez tíz köbméter levegőre van szükség. Ha ez nem biztosított és a kémény sem megfelelő, az tragédiához vezethet.

Fűtésszezon: így kerüljük el a szén-monoxid-mérgezést
A magas számláktól tartva teljesen érthető, hogy sokan igyekeznek spórolni a fűzésszezonban. Van azonban egy eszköz, amelyre nem érdemes sajnálni a pénz: a szén-monoxid-érzékelő. Mutatjuk, miért.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.