Népi gyógymód miatt került életveszélybe egy idős nő

Kis híján tragédiához vezetett, hogy egy idős asszony rossz módszerrel próbálta házilag kezelni égési sérülését.

Az Országos Mentőszolgálat a Facebookon számolt be a múlt héten történt esetről. Mint írják, gyakran találkoznak olyan nép gyógymódokkal, amelyek inkább ártanak, mintsem segítenének a betegek állapotán. Így járt az a 85 év körüli nő is, akihez szomszédai riasztották a mentőket.

Az asszony zavartan kezdett viselkedni, ez tűnt fel a környezetében élőknek. A mentőszolgálat egysége hamar megérkezett helyszínre, ahol kiderült, hogy az idős nő előző nap teával véletlenül leforrázta az alkarját. Az égési sérülést ezután tejföllel kente be, a seb pedig teljesen elfertőződött. Végül életveszélyes állapotban szállították kórházba a mentők.

Mi a teendő az égési sérüléssel?

Mint azt korábban megírtuk, a kisebb égési sérüléseket otthon is elláthatjuk. Ennek első lépése az égett bőrfelület azonnali lehűtése: tegyük szabaddá, majd tartsuk – nagyjából 20 fokos – folyó víz alá néhány percig. Ha hólyagok is képződtek a bőrön, azokat nem szabad piszkálni, kiszúrni. Óvatosan itassuk szárazra a bőrt, majd kössük be steril, tapadásmentes sebkötöző anyaggal. A vatta és a hagyományos sebtapasz nem megfelelő.

A népi gyógyászat praktikáit kerüljük! Ne kenjünk az égési sebre tejfölt, zsírt, sem semmilyen port, még hintőport se! Ha pedig az égési sérülés nagysága meghaladja a tenyér kiterjedését, illetve ha másodfokúnál súlyosabb sérülésre gyanakszunk, úgy azonnal szakember segítségét kell kérni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

Csökken a felhőzet, így a fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire sok napsütésre lehet számítani. Délelőtt még északon, északkeleten néhol zápor előfordulhat, viszont ezt követően már legfeljebb csak nyugaton, délnyugaton lehet kevés helyen jelentéktelen csepergés, gyenge zápor. Az északnyugatira, nyugatira forduló szél a délnyugati tájak kivételével megerősödik, néhol viharossá fokozódik, majd estére mérséklődik a légmozgás.A csúcsérték 16 és 22 fok között alakul. Késő estére 5 és 15 fok közé hűl le a levegő, délnyugaton lesz enyhébb, míg északkeleten a hidegebb. Az orvosmeteorológiai helyzetet elsősorban a szél és a változó felhőzet befolyásolja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!
kvíz
Kvíz: a HPV-vírus rákot okozhat. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyit tudsz a HPV-ről? Rövid, feleletválasztós kvízünk segít eligazodni a legfontosabb tények és gyakori tévhitek között.