Koronavírus: gyorsul a járvány Olaszországban

Minden eddiginél többen, 793-an haltak bele Olaszországban az új koronavírus okozta betegségbe (COVID-19) az elmúlt 24 órában. Ezzel 4825-re emelkedett az áldozatok száma - közölte szombat este az olasz polgári védelmi hatóság.

A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt szintén az eddigi legmagasabb számmal, 4821-gyel emelkedett. Ugyanakkor a gyógyultak száma is az eddigi legtöbbel, 943-mal ugrott egy nap alatt, és túllépte a hatezret. Az elhunytak száma egy nappal korábban 627 volt, átlagos életkoruk továbbra is 80 év körül van.

Világszerte meghaladja a 300 ezer főt az koronavírus-fertőzöttek száma. Részletek itt.

A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma az utóbbi egy hónap alatt 53 571-re emelkedett. A jelenleg beteg 42 681 személyből több mint húszezer szorul kórházi kezelésre, hét százalékuk intenzív osztályon. Silvio Brusaferro a Közegészségügyi Hivatal (Iss) vezetője elmondta, "a tetőzés pillanata nem számítható ki előre, akkor fog bekövetkezni, amikor utána csökkenésnek indul a betegek száma".

koronavírus, COVID-19, Olaszország, világjárvány
Vásárlók állnak egy szupermarket előtt a mozgást korlátozó tilalom idején Milánóban március 21-én. Fotó: MTI/EPA-ANSA/Sergio Pontorieri

A tájékoztatón elhangzott, hogy Olaszország középső és déli részén ezidáig sikerült megfékezni a diagnosztizált betegek és a halottak napról napra történő növekedését: az országnak ebben a felében összesen 70-en haltak meg az utóbbi egy napban. A számokat a legtöbb beteget regisztráló Lombardia tartomány adatai emelik folyamatosan: az északnyugati régióban az utóbbi egy nap alatt 3251-gyel nőtt a diagnosztizált fertőzöttek száma az egy nappal korábbi 2380-as adathoz képest, és 546-an haltak meg, a pénteken elvesztett 381 beteghez képest. Lombardiában - ahol a járvány éppen egy hónappal ezelőtt kezdett terjedni - a diagnosztizált fertőzöttek már meghaladták a 25 ezret, a halottaké elérte a 3095-t. Intenzív kezelésre több mint ezren szorulnak.

Kuba és Oroszország is orvosokat küld Olaszországba

Oroszország katonaorvosokat, fertőtlenítő-járműveket és orvosi műszereket küld Olaszországba, hogy segítse az új típusú koronavírus okozta járvány elleni harcot - közölte az orosz védelmi minisztérium vasárnapra virradóra. Orosz hírportálok szerint a segítségnyújtásra Vlagyimir Putyin orosz államfő utasította Szergej Sojgu védelmi minisztert, miután előzőleg telefonon beszélt Giuseppe Conte olasz kormányfővel a járványhelyzetről.

A védelmi tárca tájékoztatása szerint már vasárnap megkezdődik a segítségnyújtás. Orosz katonai csapatszállító repülőgépekkel nyolc mozgatható katonai virológusbrigádot, gépkocsik és terepek fertőtlenítését végző járműveket és orvosi műszereket küldenek Olaszországba.

Kuba is orvosokat küldött a koronavírus-járvány sújtotta Olaszországba - tudatta a kubai egészségügyi minisztérium a Twitteren helyi idő szerint szombaton. A közlemény szerint 52 fős, orvosokból és ápolókból álló csoport indult útnak a járvány gócpontjának számító észak-olaszországi Lombardiába, hogy segítsen megfékezni a koronavírus terjedését.

Leállítják a nem létfontosságú termelést Olaszországban

Olaszországban ezentúl kizárólag a létfontosságú termékek előállítását és szolgáltatások nyújtását fogják biztosítani, minden másfajta termelési tevékenység leáll, nyitva maradnak az élelmiszerüzletek és a gyógyszertárak, de az összes hivatalt bezárják - jelentette be Giuseppe Conte olasz kormányfő szombat éjszaka a közösségi oldalán közzétett videóban. Az egyelőre április 3-ig érvényes országos rendelkezés az összes olyan "nem elsődlegesen szükséges" termelést végző gyárat és üzemet érinti, amelyben az utóbbi hetekben még nem állították le a termelést. Ez tulajdonképpen az ország ipari-gazdasági motorjának tartott észak-olaszországi térség teljes megbénítását jelenti.

Létfontosságú tevékenységnek számít az élelmiszer- és a gyógyszeripar, a mezőgazdaság, a halászat, valamint az információszolgáltatás is. Minden hivatalt távmunkára állítanak át, de továbbra is biztosított a postai, a banki és a biztosítási szolgáltatás, valamint a tömegközlekedés. Nyitva maradnak a dohányboltok és az újságosstandok is.

"Megkérek mindenkit, hogy őrizze meg a nyugalmát, együtt sikerülni fog!" - jelentette ki Giuseppe Conte. Szerinte Olaszország a lehető legkeményebb időket éli, a legsúlyosabb válságot, amellyel a világháború óta szembesült. Megjegyezte: az olaszok sokáig nem fogják tudni elfelejteni a járvány teremtette nehézségeket, ahogyan a betegségben elhunytakat sem. "Halottjaink nem puszta számok, hanem emberek" - hangsúlyozta.

A bezártság, illetve az, hogy nem találkozhatnak barátaikkal, komoly stresszt jelent a kamaszok számára a mostani járványhelyzetben. Hogyan segíthetünk nekik átvészelni ezt az időszakot? Erről szól az nlc.hu cikke, amelyet ide kattintva olvashat el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.