Koronavírus: ennyire súlyos lesz a helyzet 2 hét múlva

Két hét múlva már naponta csaknem 180-an fognak meghalni a koronavírus-fertőzéshez köthetően, év végéig pedig több mint 9200 áldozatot követelhet a koronavírus-járvány, amennyiben nem lesznek további szigorítások, de lazítások sem - olvasható ki a washingtoni kutatók előrejelzéséből.

Ahogy arról mi is beszámoltunk , egy októberben megjelent amerikai modell azt vetítette előre, hogy szigorítások hiányában december 31-éig csaknem 11 ezer áldozatot követel majd Magyarországon az új típusú koronavírus. Emellett azt valószínűsítették, hogy a napi halálozási adat 200 fölé kúszik majd, továbbá naponta legalább 30 ezren fertőződnek meg (a nem regisztrált eseteket is beleszámolva). A novemberben életbe lépett szigorításoknak köszönhetően azonban már valamivel alacsonyabb számokat mutat a folyamatosan frissülő prognózis .

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyaország, koronavírus járványhelyzet, koronavírus terjedése, koronavírus előrejelzés, koronavírus halottak száma, koronavírus fertőzöttek száma, koronavírus kórház, koronavírus egészségügy
Bölcsődei dolgozókat teszteltek kedden Budapesten. Fotó: MTI/Illyés Tibor

9200 halott év végéig

Bár az októberben előrejelzett számok némileg csökkentek a magyar kormány intézkedései miatt, december 31-éig még így is több mint 9200 áldozatot követelhet a koronavírus-járvány , amennyiben nem lesznek további szigorítások, de lazítások sem. A napi adat pedig december elejéig folyamatosan növekedni fog, és 8-9-ére érheti el a csúcsot: akkor 24 óra leforgása alatt már 178-an veszthetik életüket. Az év végén viszont már jelentős csökkenés állhat be a napi halálozási adatokban - igaz, csak január 12-e környékén megy le ismét 100 alá ez a szám, és még februárban is napi 60-80 életet követel a vírus. Csak az összehasonlíthatóság kedvéért megjegyezzük, hogy jelenleg 100 és 120 között ingázik az áldozatok napi száma, az összes elhunyt száma pedig már meghaladta a 4100-at.

A fertőzés terjedése már lassul

Mutatjuk a hazai áldozatok és gyógyultak átlagéletkorát - kattintson!

Bár az áldozatok száma még 2 hétig emelkedni fog, a koronavírus-fertőzöttek számában már elindult a csökkenés. A modell szerint a tényleges új fertőzések száma (amelybe a nem regisztrált esetek is beletartoznak) valószínűleg november 22-én tetőzött csaknem 29600-on, ezt követően pedig már lefelé ível a járványgörbe. Ha pedig a jelenlegi szabályozásokon nem változtat a kormány, akkor az év utolsó napjára 14500-ra, február végére pedig már 6471-re csökken a napi tényleges fertőzési adat.

Hogyan alakul a kórházi helyzet?

A kutatók a halálozási és a fertőzöttségi adatok mellett a kórházi helyzet alakulását is felvázolták. Azzal számolnak, hogy az egészségügyi intézményekben szintén december 8-a környékén lesz a legsúlyosabb a helyzet. Ekkor nagyjából 10600 koronavírus-fertőzött szorulhat kórházi ápolásra, akik közül csaknem 1370-en az intenzív osztályon fekszenek majd.

A Washingtoni Egyetemen működő Egészségmérési és -értékelési Intézet (IHME) egyébként a Bill és Melinda Gates Alapítvány támogatásával jött létre, és szinte az egész világ ennek az egészségügyi trendek modellezésével foglalkozó kutatóintézetnek a koronavírus -járvánnyal kapcsolatos előrejelzéseire figyel. Érdemes hát nekünk is szemmel tartanunk az általuk felvázolt járványgörbét, ugyanis "jóslataik" még mindig egészen aggasztó számokat vetítenek előre.

Vigyük oviba, iskolába a gyereket vagy ne? Nincs jó döntés, kényszerhelyzet van - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, így az ország északi felén döntően gyengén felhős napos idő várható, míg délen, délkeleten maradhatnak tartósan felhős körzetek is. Délnyugaton a déli órákig helyenként még eshet, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkülhet.A hőmérséklet délután 13 és 19, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!