Koronavírus: csak ott lesz távoktatás, ahol szükséges

Márciusban ott is át kellett állni tantermen kívüli munkarendre, ahol meg sem jelent a vírus. Ezt a járvány második hulláma esetén másképp tervezik.

Csúsztatott, 9 órai iskolakezdést javasol a főváros a koronavírus-járvány második hulláma elleni védekezés részeként. Részletek itt .

"Amennyiben a járványhelyzet újabb intézkedések meghozatalát teszi szükségessé, intézményi, helyi vagy regionális szinten kezeljük majd azokat" - közölte a Népszavával az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), miután arról érdeklődtek, milyen tervek vannak arra az esetre, ha szeptemberre újból felerősödik a koronavírus-járvány. A lap cikkéből kiderült, az elképzelések szerint nem rendelnének el minden iskolában tantermen kívüli távoktatást, csak ott, ahol ez járványügyi szempontból feltétlen szükséges.

koronavírus, oktatás, tantermen kívüli munkarend, járvány
Várhatóan ott rendelnek csak el tantermen kívüli munkarendet, ahol újból felüti a fejét a járvány. Fotó: Getty Images

Ezt a tervet Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke is elfogadhatónak tartja, főképp, hogy a márciusban elrendelt tantermen kívüli munkarend sok hátrányos helyzetű régióban élő gyermeket érintett negatívan, úgy, hogy az adott településen akár meg sem jelent a vírus. A szaktárca döntését közlésük szerint egyrészt az esélyegyenlőség fenntartása indokolta, másrészt a többi közt az, hogy a gyermekfelügyelet biztosításával szeretnék tehermentesíteni a szülőket. Az Emmi egyébként úgy készül, hogy normál munkarendben kezdődik a tanév. Válaszukban pedig kitértek arra is, hogy a most zajló nemzeti konzultációban arról is kérdezik az emberek véleményét, támogatják-e, hogy járvány esetén ingyenes legyen az internet az iskolás gyermeket nevelő családoknak illetve a pedagógusoknak.

Hogyan jutok haza a szigorítás után, ha külföldön nyaralok? - ezt a kérdést a napokban sokan feltették, ezért társportálunk, az nlc.hu beutazási kisokossal segít, melyet ide kattintva olvashat el.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Élet anafilaxiával

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +9 °C

Sok napsütés várható gomolyfelhőkkel, délután észak felől megnövekvő, néhol meg is vastagodó a fátyolfelhőzettel. A nap nagy részében legfeljebb csak elvétve lehet zápor, majd estétől az északkeleti megyékben fordulhatnak elő záporok, kis eséllyel zivatar is. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra