Koronavírus: a britek így korlátoznák a bulizást

Mindkét oltás megléte szükséges ahhoz, hogy valaki Nagy-Britanniában bemehessen egy éjszakai szórakozóhelyre - mondta Boris Johnson brit miniszterelnök.

Szeptember végétől Nagy-Britanniában csak azok látogathatják az éjszakai szórakozóhelyeket, akik igazolni tudják, hogy a koronavírus elleni oltás mindkét adagját megkapták - jelentette be Boris Johnson. Egyébként hétfőn megszűnt a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére elrendelt utolsó jogi korlátozások zöme Angliában, és így minden olyan létesítmény megnyithatott, amely a járványellenes szabályok miatt eddig zárva tartott. Ezek közé tartoznak az éjszakai szórakozóhelyek is, amelyek tavaly március óta most nyithattak ki először. Akkor, azaz a nagy-britanniai koronavírus -járvány elhatalmasodásának időszakában rendelték el ugyanis az első országos zárlatot.

A korlátozások feloldásával a járványhelyzet újbóli romlásától tartanak a szakértők. Fotó: Getty Images
A korlátozások feloldásával a járványhelyzet újbóli romlásától tartanak a szakértők. Fotó: Getty Images

Szeptember végéig felpörgetnék az oltást

Az 50 éven felüli angliai lakosság 96 százaléka, illetve a 30-50 éves korosztály 83 százaléka már megkapta a koronavírus elleni oltást, a 18-30 év közötti korcsoport tagjainak 35 százaléka - 3 millió ember - azonban még egyetlen oltási dózisban sem részesült, mondta Boris Johnson hétfő esti sajtótájékoztatóján. Szeptember végéig azonabn a 18 évesnél idősebbek mindegyikének meglesz a lehetősége arra, hogy mindkét oltási adagot megkapja, és ettől az időponttól fogva a kormány tervei alapján csak azok kereshetik fel az éjszakai szórakozóhelyeket és más, nagy tömegeket vonzó létesítményeket, akik teljes körű immunizációban részesültek - tette hozzá.

Mégsem olyan jó ötlet a harmadik oltás?
Olvassa el a választ ide kattintva !

Onnantól negatív koronavírus-szűrési lelet sem lesz elégséges ezeknek a szórakozóhelyeknek a látogatásához. A miniszterelnök elmondta, hogy nem akarja ismét bezáratni az éjszakai bárokat - ahogy ezt más országokban megtették a fertőzések terjedése nyomán -, de ehhez az szükséges, hogy ezek a létesítmények is megtegyék ennek érdekében mindazt, amit a társadalmi felelősségérzet alapján meg kell tenniük.

Konfliktusokra számítanak a vendéglátósok

A szakmai szervezetek képviselői felháborodással fogadták Johnson bejelentést. "A szakmát ért pörölycsapásként" jellemezte a kormány tervét Kate Nicholls, a brit vendéglátóipar legnagyobb érdekképviseleti szervezete, a UK Hospitality vezetője a BBC rádiónak nyilatkozva. A rendelet konfliktusokhoz vezethet a szórakozóhelyek személyzete és a vendégek között, sértheti az esélyegyenlőségi törvényeket, és kérdéseket vethet fel a fogyasztók személyi adatainak kezelési módjával kapcsolatban - mondta.

Szuperterjesztők kialakulásától tart a szakértő

Az éjszakai bárok és más hasonló létesítmények a koronavírus "szuperterjesztőivé" válhatnak, mivel ezeken a helyeken rendszerint sokan tartózkodnak egymás szoros közelségében - fogalmazott Patrick Vallance, a brit kormány tudományos főtanácsadója. Az éjszakai szórakozóhelyek megnyitása hozzájárulhat a fertőződéses esetek számának emelkedéséhez Vallace szerint, és kialakulhatnak olyan járványgócok is, amelyek egy-egy adott szórakozóhelyhez köthetők.

Már nem az USA vezeti az oltási rangsort - információ erről itt olvasható !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.