Koncertje közben kapott szívrohamot Al di Meola

Szívproblémákkal egy bukaresti kórházban ápolják Al di Meola világhírű gitárművészt, aki szerda este a román fővárosban adott koncertet.

Az amerikai gitárost szerda este szállították be a kórház kardiológiai részlegére. Azóta ott ápolják, állapota stabil – közölte Florin Bica, a bukaresti Bagdasar-Arseni kórház szóvivője a román állami hírügynökségnek nyilatkozva csütörtökön. A világhírű gitárművész szerda este a román fővárosban koncertezett. A Digi24 román hírportál kórházi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy éjfél körül, koncert közben lett rosszul, olyannyira, hogy sürgősen kórházba kellett szállítani. A lap szerint szívinfarktust szenvedett, az orvosok sztentbeültetést végeztek rajta.

Al di Meola, gitár, koncert
Al di Meola világhírű gitáros szerdán került kórházba. Fotó: Getty Images

Al Di Meola a fúziós jazz egyik legismertebb gitárosa, zeneszerző, producer. Számos zenei stílusban kipróbálta magát, lemezein a fúziós és a latin jazz mellett a világzene, flamenco és funk is megtalálható. Az elektromos és akusztikus gitár mestereként tartják számon. A 69 éves amerikai gitárművész a hetvenes évek közepe óta tartozik a világ élvonalába. Játszott a Return to Forever nevű legendás csapatban, első szólólemeze, a Land of the Midnight Sun 1976-ban jelent meg. A hetvenes évek végén zenélt először együtt Paco de Luciával, a flamenco spanyol mesterével és John McLaughlinnal, a Mahavishnu Orchestra gitárvirtuózával. Triójukkal a kilencvenes években is többször színpadra léptek, hatalmas sikerrel.

Al di Meola csütörtök este személyesen üzent rajongóinak a közösségi médiában. Háláját fejezti ki mindazért a támogatásért, amelyet a művészetét kedvelő emberektől kapott. Emellett azt írta, egy időre fel kell hagyni a koncertturnékkal az egészségi állapota miatt, illetve a gyógyulása érdekében. Ugyanakkor tervei szerint 2024-ben visszatér közönsége elé. „A zene mindig is a gyógyulásom és az erőm forrása volt, és alig várom, hogy újra a színpadon lehessek, megosztva a zenémet mindannyiótokkal” – fogalmazott közleményében a világsztár.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra