Így csökkenthető 10 százalékkal a rák veszélye

Önmagában a magas testtömegindex is összefüggésbe hozható a rosszindulatú daganatos megbetegedések kialakulásának fokozott veszélyével.

Mára jól ismert, hogy a túlsúly és az elhízás számos egyéb krónikus betegség kockázati tényezője. Egy, a BMC Medicine című folyóiratban most megjelent kutatás azonban arra is választ adott, hogy a tartós súlyfelesleg milyen hatással bír a rákbetegségek kialakulásának veszélyére. Mint az a Scimex oldalán az eredményekről megjelent közleményben olvasható, a 25-ös értéknél magasabb testtömegindexet (BMI) korábban legalább tizenhárom ráktípus rizikófaktoraként azonosították, beleértve például a mell-, vastag- és végbél-, máj-, vese-, hasnyálmirigy- és petefészek-daganatokat egyaránt. Mindeddig azonban nem volt tisztázott, hogy ez a kapcsolat közvetlenül a magas BMI esetében is fennáll-e, vagy inkább az elhízás talaján kialakuló egyéb zavarok, például szív- és érrendszeri problémák, illetve a 2-es típusú cukorbetegség következménye.

testsúly, mérleg
A normál testsúly megőrzése fontos eszköz lehet a rákmegelőzésben. Fotó: Pixabay

A mostani tanulmányt jegyző európai kutatócsoport összesen közel 580 ezer felnőtt egészségügyi adatait elemezte a kontinensről, akiket átlagosan mintegy 11 évig követtek nyomon. Az adatbázis két nagy forrásból állt össze: a brit UK Biobank és az európai EPIC felmérés adataiból. Előbbi esetében a résztvevők 22 százaléka küzdött elhízással, valamint 9,5 százalékánál diagnosztizáltak rákot. Az EPIC esetében pedig a vizsgálat alanyok 15 százaléka élt elhízással és 8,3 százalékánál alakult ki rosszindulatú daganat. Az elemzések nyomán kiderült, hogy:

  • azok körében, akiknél sem szív-érrendszeri betegség, sem cukorbetegség nem állt fenn, a BMI-érték 5 pontos emelkedése az elhízáshoz köthető rákbetegségek kialakulásának 11 százalékos növekedésével mutatott kapcsolatot;
  • hasonlóan 11 százalékos kockázatnövekedést figyeltek meg azok körében, akik 2-es típusú diabétesszel is küzdöttek az elhízás mellett;
  • illetve 17 százalékos növekedést azoknál, akiknél valamilyen szív- és érrendszeri kórképpel társult a túlzott súlyfelesleg.

Összességében tehát a magas testtömegindex több mint egytizedével fokozza különféle rosszindulatú daganatos megbetegedések kialakulásának veszélyét, függetlenül attól, hogy az érintetteknél megjelenik-e más kardiometabolikus zavar is. Az eredmények újabb bizonyítékul szolgálnak arra vonatkozóan, hogy a hosszú távú egészségmegőrzésben milyen fontos szerepe van a normál testsúly fenntartásának. Ebben elsődleges fontosságú a helyes életmód, azaz a rendszeres testmozgás, a kiegyensúlyozott, változatos táplálkozás, a megfelelő éjszakai alvásmennyiség és -minőség, valamint a hatékony stresszkezelés.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

Többnyire derült vagy gyengén felhős lesz az ég, csak északkeleten lehetnek felhősebb tájak. Csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél többfelé élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között alakul, de a szélvédett helyeken gyenge fagyra is számítani kell. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!