Az oltásellenesség már a gazdik között is terjed

Egyre több gazda tagadja meg a védőoltásokat, amiket kutyájának kellene beadatnia, ennek pedig az emberekre nézve is nagy veszélye lehet.

A kutyatulajdonosok több mint harmada (37 százaléka) úgy véli, hogy a kutyáknak beadott vakcinák nem biztonságosak, 22 százalékuk szerint pedig hatástalanok vagy szükségtelenek. Összességében pedig a megkérdezettek több mint fele e három álláspont legalább egyikét támogatja – írja egy amerikai felmérésre hivatkozva az azenkutyam.hu. A kutatás az Egyesült Államokban élő felnőttek országosan reprezentatív mintáját elemezte 2200 ember válaszai alapján. A szakemberek arra kerestek magyarázatot: egyesek miért vélekednek negatívan a védőoltásokról, ami sok esetben maga után vonja, hogy nem is adatják be azokat kedvencüknek.

kutya, állatorvos, oltás, vakcina, veszettség, parvo
Nem véletlenül kötelező a veszettség elleni védőoltás. Fotó: Getty Images

Az oltásellenesek a kutyájukat is féltik tőle

Az is kiderült, hogy akik nem bíznak az emberek számára kifejlesztett vakcinákban, azok nagyobb arányban utasítják el az állatoknak készülteket is. A kutyák számára kifejlesztett veszettség elleni védőoltás ugyanakkor évente kötelező, mégpedig nem véletlenül. A betegség ugyanis a mai napig gyógyíthatatlan, ráadásul az emberekre nézve is halálos kimenetelű. Emellett a többi ajánlott, kutyák számára kifejlesztett oltást is fontos lenne beadatni, azok ugyanis egy komolyabb fertőzés esetén megmenthetik négylábú társunk életét.

A házi kedvencek beoltásának elmulasztása komoly egészségügyi következményekkel járhat mind a kedvencek, mind az emberek számára. Az egyik legveszélyesebb betegség, ami kutyáról emberre harapással terjedhet, a veszettség. Ez szinte mindig halálos az állatok és az emberek számára, ha a klinikai tünetek már megjelennek. A veszettség elleni védőoltások számának csökkenése tehát komoly közegészségügyi veszélyt jelenthet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.