Erre kell vigyázniuk a teljesen beoltottaknak

Aki teljesen be van oltva, arra is vonatkoznak a járványügyi szabályok és ajánlások, amelyeket mások egészségének védelme érdekében mindenkinek be kell tartania - erre hívta fel a figyelmet videójában egy amerikai orvos.

Mit tegyünk, ha teljesen be vagyunk oltva - vagyis megkaptuk mindkét részoltást valamelyik koronavírus elleni védőoltásból -, ám olyasvalaki társaságában időztünk, akiről időközben kiderült, vagy feltételezhető, hogy megfertőződött a SARS-CoV-2 vírussal? Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) ezzel kapcsolatos útmutatásáról John Whyte, a WebMD főorvosa beszélt egy Twitteren is közzétett videóban .

karantén oltottaknak
A teljesen beoltottak is kerülhetnek olyan helyzetbe, amikor indokolt a karantén. Fotó: Getty Images

Ebben Whyte elmondja: a CDC szerint függetlenül attól, hogy jelentkeznek-e koronavírus-fertőzésre utaló tünetek, minden oltottnak teszteltetnie kell magát, aki fertőzöttel, vagy gyaníthatóan fertőzöttel érintkezett.

Érdekes eredményre jutottak egy friss tanulmány szerzői: a fiatalabb gyermekek nagyobb eséllyel adják át a koronavírust a velük egy háztartásban élőknek, mint az idősebbek. Részletek!

PCR-teszt és maszkviselés

A lehető legpontosabb eredmény érdekében 3-5 nappal az expozíciónak való kitettség után érdemes elvégeztetni a PCR-tesztet. Whyte szerint emellett elengedhetetlen, hogy amint megtudjuk, hogy fertőzésveszélynek tettük ki magunkat, azonnal kezdjünk maszkot hordani. Ehhez ragaszkodjunk 14 napig, vagy addig, amíg megkapjuk a PCR-teszt eredményét. Amennyiben negatív, elhagyhatjuk a maszkviselést. Ha viszont pozitív, az eredmény kézhezvételét követően legalább tíz napra karanténba kell vonulni. Amennyiben ezidő alatt nálunk is jelentkeznek tünetek, fontos, hogy a 10 napos karantén letelte után még elteljen 24 tünetmentes óra, mielőtt ismét emberek közé megyünk.

A járványügyi ajánlások és szabályok változását a korábbi koronavírus-variánsoknál jóval fertőzőképesebb és súlyosabb megbetegedést okozó delta variáns villámgyors terjedése indokolja. A világ számos országában már ez a változat felel az új megbetegedések többségéért, és szakemberek szerint ez robbanthatja majd be itthon is a negyedik járványhullámot .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.