Pénz járhat, ha bringával mész dolgozni

A munkáltatók az adó terhére vehetnének bringákat és szervizelhetnék azokat, a gyerekekre pedig közlekedési alapismeretekből két vizsga is várhat a jövőben – ismertette a Nemzeti Kerékpáros Stratégia részleteit Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős államtitkár.

Elkészült a Nemzeti Kerékpáros Stratégia, a dokumentum 2030-ig jelöli ki a kerékpáros közlekedés legfontosabb fejlesztési céljait. Révész Máriusz az InfoRádióban kiemelte: a tervek között szerepel, hogy a gyerekek közlekedési alapismeretekből és gyakorlati kerékpározásból is vizsgát tegyenek, a kerékpáros munkába járást pedig akár kilométerpénz igénylésével is támogatnák. „Több mint öt évet dolgoztunk a tervezeten, de természetesen mindenen lehet polírozni, ezért az anyagot társadalmi vitára bocsátottuk, május 22-ig lehet véleményezni. Ha mi is úgy látjuk, hogy előrevisz egy javaslat, akkor be fogjuk építeni” –mondta el az államtitkár.

kerékpár, bicikli, biciklizés, Révész Máriusz, Nemzeti Kerékpáros Stratégia
Aki beteker a munkahelyére, még pénzt is kaphat, legalábbis ez a terv. Fotó: Getty Images

Itt számoltunk be arról a tanulmányról, amely szerint a kerékpározó gyermekek a későbbi életszakaszaikban is sokkal nagyobb arányban ülnek nyeregbe azokhoz képest, akiknél gyerekkorban nem ez volt a szokás. 

Kilométerpénz járna a bringázásért

Végeztek kutatásokat is, ezek azt mutatják, hogy a városokban az emberek azért nem mernek kerékpárra szállni, mert nem érzik eléggé biztonságosnak a közlekedést. „A hazai és nemzetközi tapasztalatok alapján az anyagban egyértelművé tettük, hogy városokban, ahol sok a keresztutca, mindenképp irányhelyes kerékpárutakat, kerékpársávokat kell kiépíteni, sokkal nagyobb ugyanis a baleseti kockázat az egy oldalon vezetett, kétirányú kerékpárutaknál” – ismertette az államtitkár. Hozzátette, hogy a kerékpáros turizmusban a hálózatosodás irányába szeretnének menni. Kijelöltek 12 kerékpáros turisztikai régiót is, ezekben szeretnének fejleszteni.

Most következik a szemléletformálás, ilyen kampány például a már hosszú évek óta működő "Bringázz a munkába!" is. Révész Máriusz a műsorban külön kitért még a gyerekek közlekedési alapismereti tudására. A terv szerint ezekből akár két vizsga is lehetne, egy 4–5. osztályos korban, egy pedig a gimnáziumi évek alatt. A kilométerpénzről pedig elmondta: a munkahelyek biztosíthatnának adómentesen kerékpárokat a munkavállalók számára, ezeket el is számolhatják, sőt a szervizelés költségeit is, ehhez jönne hozzá a bringás kilométerpénz az autós mintájára.

A Nemzeti Kerékpáros Stratégia társadalmi egyeztetése 2023. május 22-ig tart. A stratégia innen tölthető le, a véleményeket, javaslatokat pedig a nks@aofk.hu email címre várják.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!