Kitiltják egy étteremből a kisgyerekeket

Egy egyesült államokbeli olasz étterem úgy döntött, hogy nem kér többet a kisgyerekekből: március 8-tól ezért csak a 10 éven felüliek étkezhetnek itt.

Amint azt a LADbible beszámolójára hivatkozva az rtl.hu is megírta: drasztikus lépésre szánta rá magát egy étterem New Jersey-ben. A Nettie's House of Spaghettiből március 8-tól ugyanis ki lesznek tiltva a tíz év alatti gyerekek.

étteremben enni kisgyerekkel
A spagettit nehéz szépen enni. Képünk illusztráció. Forrás: Getty Images

Az olasz étterem vezetősége azért hozta ezt a sokak számára nem szimpatikus döntést, mert mint ahogy azt közösségi médiás felületeiken írják: bár szeretik a gyerekeket, "de az utóbbi időben nagy kihívást jelentett számukra az elhelyezésük".

Döntésükben az is szerepet játszott, hogy a kisgyerekek zajosak, szeretnek felugrálni a helyükről, evés közben rohangálni, és maszatolnak is rendesen. A spagetti ráadásul tipikusan nem az az étel, amelyet egy kisgyerek szépen el tud fogyasztani, anélkül, hogy mindent összekenne vele. Az étterem szerint az is szempont volt, hogy a szűkös helyigény nem kedvezett az etetőszékek elhelyezésének. Akadtak olyan felhasználók, akik helyesélték ezt a lépést, mondván, sok szülő nem vesz tudomást az étteremben elszabaduló gyerekéről, ami a többi vendéget igencsak zavarhatja. 

 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Lassan tovább csökken a felhőzet, így az ország nyugati, délnyugati harmada kivételével már döntően napos, gyengén felhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!