Nem hittük, de ezt is befolyásolja a pulzusunk

Józan ítélőképességünk és a szívverésünk szorosabb kapcsolatban lehet, mint ahogy azt eddig gondolnánk.

Egy friss tanulmány eredményei szerint a szívverés változásai és a gondolkodási folyamatunk együttesen befolyásolják a komplex szociális problémákkal kapcsolatos döntéseinket, érvelésünket. Ez az első olyan kutatás, amely a kiegyensúlyozottabb döntéshozatal, illetve a szív és a tudat közötti kapcsolat összefüggéseire világított rá.

„A kutatási eredmények azt mutatják, hogy döntéseink nem csupán az elménk és a kognitív képességeink függvényei. Megállapítottuk, hogy az egyenetlen pulzusúak társadalmi problémákat objektíven tudnak értékelni” - állítja a kutatás vezetője, Igor Grossman pszichológus professzor.

A pulzus és az ítálőképesség között van összefüggés

A tanulmány során az alanyokat arra kérték, hogy reagáljanak társadalmi kérdésekre kétféleképpen: kritikus megfigyelőként, objektíven illetve személyes véleményüket felfedve, szubjektíven. Eközben a kutatók figyelték a vizsgált személyek nyugalmi pulzusát .

Az objektív, távolságtartó reakciók során az egyenetlen szívverésű alanyok ítélkezés nélkül tudtak dönteni, könnyebben háttérbe szorították személyes véleményüket és külső szemlélőként tekintettek a témára. Az egyenletes szívverésűekre kevésbé volt jellemző a józan ítélőképesség.

Vannak tényezők, melyek lassítják vagy felgyorsítják szívritmusunkat. A szabálytalan szívverés talán egyetlen pozitív vonzata a józan ítélőképesség, mivel ez legtöbbször egészségügyi problémát jelez. Részletek!

Forrás: weforum.org

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +8 °C

Estig a gomolyfelhő-képződés mellett még sok napsütésre számíthatunk, azonban az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak késő délutántól. Legfeljebb néhány helyen - főleg a Salgótarján-Nagykanizsa vonal mentén - fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra