Nem várt dolgot jósol meg a pulzusunk

A szívritmus előre jelezheti, hogy melyik nő válhat később bűnözővé.

Egy – még 2015-ben közzétett – tanulmány érdekes összefüggést tárt fel a bűncselekmények és az alacsony nyugalmi pulzusszám között a férfiak körében. Most egy hasonló, nőkre vonatkozó kutatás ugyanezt az összefüggést tárta fel: az alacsonyabb pulzusszámot produkáló nők nagyobb eséllyel követhetnek el nem erőszakos bűncselekményeket – számolt be a Science Alert a svéd Orebro Egyetem kutatásának eredményeiről.

bűnözés, bűnöző, elítélt, bűntett
A nők bűnözési hajlamára lehet következtetni a pulzusszámból. Fotó: Getty Images

Több mint egymillió embert követtek nyomon

Amerikai, svéd és finn kutatók 12 499 nő bűnügyi nyilvántartását követték nyomon 40 éven keresztül, önkéntes sorkatonaságra jelentkező nők adatait elemezték. Megállapították, hogy az alacsony nyugalmi pulzusszámmal rendelkezőket valamivel nagyobb valószínűséggel ítélték el nem erőszakos bűncselekményekért. A kutatók azt is észrevették, hogy ezek a nők hajlamosak voltak több nem szándékos sérülést elszenvedni. Hangsúlyozzák ugyanakkor: ez nem jelenti azt, hogy az alacsony pulzusszámú nőkből valószínűleg bűnözők lesznek.

Azt feltételezik, hogy a vegetatív idegrendszer alacsonyabb aktivitása, amely az automatikus testi funkciókat, például a szívritmust szabályozza, az embereket hajlamosabbá teheti az izgalmak keresésére és a kockázatvállalásra.Eddig kevés tanulmány foglalkozott azzal, hogy a magasabb kockázatvállalási hajlam megfigyelhető-e a nőknél is. Most ebből az összehasonlító tanulmányból kiderül, hogy ugyanazok az élettani folyamatok játszódhatnak le, mint a másik nem esetében. A 12500 önkéntes mintáját egy jóval nagyobb, több mint 100-szor akkora kontrollcsoporttal vetették össze, hogy lássák milyen különbségek mutatkoznak ekkor. A két csoport közül a sorkatonák gyakrabban szenvedtek nem szándékos sérüléseket, viszont a bűnözési arányuk alacsonyabb volt, mint a civil csoportnak. Az eredmények alátámasztották: érdemes a területen kutatásokat folytatni, hogy jobban megértsék a bűnelkövetési hajlandóság hátterét a nők, illetve a férfiak körében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
egészséges italok
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
a rák tünetei
Az első tünet már áttétet jelezhet – Sokáig rejtőzhet az egyre gyakoribbá váló rák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.