Koronavírus: majmokat is beoltottak

A San Diegó-i állatkert emberszabású majmai az első főemlős állatok, amelyeket beoltottak a koronavírus ellen.

Az állatkert kilenc emberszabású majma, négy orangután és öt bonobo kapta meg elsőként a védőoltást - jelentette be csütörtökön az intézmény, amely szerint ők az első olyan főemlős állatok, amelyeket valamilyen koronavírus-elleni vakcinával beoltottak. A kiválasztott majmok egyike a 28 éves szumátrai orangután , Karen, aki korábban azért került a figyelem központjába, mert ő volt az első majom, amelyen 1994-ben nyitott szívműtétet hajtottak végre.

A San Diegó-i állatkert kilenc emberszabású majma, köztük négy orangután is megkapta a koronavírus elleni oltást.
A San Diegó-i állatkert kilenc emberszabású majma, köztük négy orangután is megkapta a koronavírus elleni oltást. Képünk illusztráció, forrás: Getty Images

Mindannyian jól vannak

A kilenc majom két dózist kapott egy kísérleti vakcinából, amelyet eredetileg kutyák és macskák számára fejlesztettek ki. Az állatkert tájékoztatása szerint nem jelentkeztek náluk mellékhatások, mind jól vannak. A San Diegó-i állatkert illetékesei azért döntöttek az oltás mellett, mert januárban az állatkerthez tartozó szafaripark nyolc gorillája betegedett meg COVID-19 -ben. Ez volt az első ismert eset, amikor a vírus nagy majmokat fertőzött meg.

Furcsa dolog derült ki a gorillákról - részletek itt .

A nyolc gorilla, köztük a 48 éves Winston is, akinél tüdőgyulladás és szívbetegség lépett fel, azóta jobban van, és jó úton halad a teljes gyógyulás felé - mondta az állatkert szóvivője. Winstont különböző gyógyszerekkel kezelték, nem emberek számára kifejlesztett koronavírusantitest-terápiát is kapott. A betegségen átesett gorillákat nem oltották be, mert az állatorvosok szerint a szervezetük már termelt antitestet a vírus ellen. A szakemberek szerint a gorillák egy tünetmentes fertőző gondozótól kapták el a betegséget.

Influenza és kanyaró ellen is beoltották őket

Az orangutánokat és bonobókat azért választották ki az oltásra, mert az állatkert nagy majmai közül náluk volt a legnagyobb kockázata a koronavírus-fertőzésnek, és őket volt a legkönnyebb beoltani. A gondozók finomságokkal vonták el a figyelmüket, amíg megkapták az oltást. Az oltások beadását januárban kezdték el, majd februárban folytatták, az utolsó oltásokat pedig már márciusban adták be.

Az oltóanyagot az állatgyógyászati termékeket gyártó Zoetis vállalat fejlesztette ki, de majmokon nem tesztelték. Vakcinák más fajokon való alkalmazása nem szokatlan eljárás. Az állatkerti majmok megkapják az emberi influenza és kanyaró elleni védőoltást is - mondta el az állatkertet és a szafariparkot működtető San Diegó-i Természetvédelmi Szövetség vezető illetékese.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +13 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett legalább többórás, hazánk északi felén sok napsütés várható, hiszen nyugat felől - főként a déli országrészbe - vastagabb felhőzet érkezik. Helyenként hazánk délnyugati felén eső, zápor, akár egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol - főként a csapadékgócok környezetében - erős lökések is előfordulhatnak.A csúcsérték 24 és 31 fok között valószínű nyugaton az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékekkel. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!