Kiderülhet, hogyan alakult ki a beszéd

Az orángutánok kommunikációját megfigyelő kutatók szerint az ember egyik legközelebbi rokonának hangjai rávilágítanak az emberi beszéd eredetére és fejlődésére.

Adriano Reis e Lameira, a Durhami Egyetem kutatója 48 orángután csaknem ötezer "csókszerű hangját" rögzítette és elemezte. Véleménye szerint az állatok ezeket az összeszorított ajkakkal képzett, mássalhangzószerű hangokat kombinálják különböző üzenetek közlésére. A megfigyelés betekintést enged abba, hogyan formálták első szavaikat az emberek ősei - írja a BBC News.

orángután
Az orángutánok hangjai elvezethetnek a beszéd kialakulásának megértéséhez. Csókoltatjuk őket

Több ezer órányi hanganyag kielemzése után a szakértők megállapították, hogy az állatok számos különböző információt építettek be a cuppanó hangba. A szakértők szerint ez ahhoz hasonló, mint amikor az emberek több szót használnak ugyanarra a dologra. Úgy tűnik, biztosra akartak menni abban, hogy az üzenet megérkezik, ezért ugyanazt az üzenetet különböző hangkombinációkkal is elküldték - vélik a tudósok.

"Az emberi nyelv rendkívüli módon fejlett és komplex, gyakorlatilag bármilyen információt képesek vagyunk hanggá alakítani. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a szavak valamilyen kezdetleges előhangokból váltak komplex üzenetekké. Az orangután hangjait gyakorlatilag egyfajta időgépként használtuk, visszamentünk abba az időbe, amikor őseink azokat a hangokat használták, amelyek később mássalhangzókká és magánhangzókká váltak" - mondta Reis e Lameira .

A beszéd, a helyes szavak megtalálása, a megértés, az olvasás, az írás és a gesztikuláció mind a nyelvhasználat részét képezik. Ha azonban valamilyen agysérülés következtében nyelvhasználatunk, beszédértésünk nem működik megfelelően, afáziáról beszélünk. Részletek!

A kutatócsoport azért a csókhoz hasonlóan képzett hangokat használta, mert sok mássalhangzóhoz hasonlóan ezek is elsősorban az ajkak, a nyelv és az állkapocs mozgásával képződnek, nem a hangok használatával. A nyelv evolúciójában a magánhangzószerű majomhangok kutatásához képest a mássalhangzók tanulmányozása jóval bonyolultabb. Serge Wich, a liverpooli John Moores Egyetem kutatója, a Nature Human Behaviour című szaklapban megjelent tanulmány vezető szerzője szerint azonban ezek fontos alkotóelemei a nyelv fejlődésének. A legtöbb nyelvben ugyanis jóval több a mássalhangzó, mint a magánhangzó.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!