Az Egyesült Királyságban 2004 óta több száz kórházban igényelhető – a brit állami egészségügyi szolgálat által felírt kezelésként – lárvaterápia. A módszer elsőre bizarrnak vagy elrettentőnek tűnhet, de a világ számos országában eredményesen alkalmazzák a krónikus sebek, például a diabétesz okozta lábszárfekély tisztítására és a sebgyógyulás felgyorsítására - számolt be róla témával foglalkozó írásában a brit Guardian.
Az előzmények
Egyes közép-amerikai törzseknél és az ausztrál őslakosoknál több évszázados hagyománya van a kukacokkal történő sebgyógyításnak. Az első világháború idején egy amerikai orvos, William Baer is észrevette, hogy azok a sebek, amelyekben kukacok telepedtek meg, sokkal gyorsabban gyógyulnak, mint azok, amelyekben nem. Baer egy kórházi ablakpárkányon kezdett lárvákat tenyészteni a csontvelőgyulladásban (osteomyelitis) szenvedő betegek kezeléséhez. Az 1930-as évek végére a lárvaterápia olyannyira elterjedt, hogy közel 300 egyesült államokbeli és kanadai kórházban alkalmazták: az apró élőlények diadalmenete csak a penicillin és más antibiotikumok megjelenésével szakadt meg és szorult vissza.
Ezeket a lárvákat nem a szennyvízből, a komposztálóból vagy a szemetesből halásszák ki, hanem klinikai céllal és orvosi felhasználásra tenyésztik őket - nyilatkozta a Guardiannek Yamni Nigam, a Swansea Egyetem professzora, aki régóta foglalkozik a lárvák tudományos és terápiás felhasználásának lehetőségeivel. Tenyésztésük időközben igazi iparággá nőtte ki magát: a világ számos országában, köztük az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Kínában, Törökországban és Nigériában is tenyésztenek lárvákat gyógyászati célra.
Laboratóriumból a sebbe
Ezzel foglalkozik az Egyesült Királyságban működő BioMonde vállalat is. Zöld palackos legyek lárváit laboratóriumi körülmények között "nevelik". Ehhez a szakemberek steril szobákat alakítottak ki, amelyekbe a munkatársak csak speciális védőruházatban – arcmaszkban és hajhálóval – léphetnek be. A megfelelő páratartalmú és hőmérsékletű helyiségekben, harisnyával borított dobozokban 24 ezer fehérjével táplált légy él – hímek és nőstények vegyesen. Az időközben lerakott petéket hetente kétszer gyűjtik be: először szétválasztják, majd fertőtlenítik, leöblítik, végül speciális keltetőkbe, úgynevezett inkubátorszekrényekbe helyezik. Az egy nap alatt kikelt lárvákat szintén fertőtlenítik, majd teafilter nagyságú, finom szövésű poliészter tasakokba helyezik, amelyeket gondosan lezárnak, hogy szállíthatók legyenek.
Így működik a lárvaterápia a gyakorlatban
Ezeket a tasakokat helyezik a nehezen gyógyuló sebekre körülbelül négy napig. (Vagyis a lárvák nem másznak közvetlenül a sebbe.) Fontos tudni, hogy még azelőtt eltávolítják őket, hogy a lárvák bebábozódnának. "Az emberek megdöbbennek, hogy ez a terápia milyen hatékony, és amikor négy nap elteltével levesszük a tasakot a sebről, az sokkal tisztább, mint amilyen előtte volt” - nyilatkozta Vicky Phillips egykori ápoló, a BioMonde klinikai vezetője.
A lárvaterápiát számos tévhit és félelem övezi - a Guardian írása ezeket is igyekszik eloszlatni. A szakemberek hangsúlyozzák: a lárvák kizárólag a sebben lévő elhalt szövetekkel táplálkoznak, az egészséges szövetet nem károsítják. Ehhez olyan enzimeket termelnek és bocsátanak ki, amelyek az elhalt szöveteket folyékonnyá és számukra fogyaszthatóvá teszik. Nem harapnak, mivel nincs foguk és nem is szaporodnak el a sebben. Amikor a sebre kerülnek, még csak akkorák, mint egy nyers rizsszem, ám mire lekerülnek onnan, 10-12 milliméteresre nőnek.
Mi ennek a terápiának a haszna?
A BioMonde évente több mint 5 ezer kezeléshez elegendő lárvatasakot szállít az egyesült királyságbeli kórházakba és körülbelül 15 ezer kezeléshez megfelelő zsákocskát más európai országokba. Vicky Phillips szerint sok beteg viszolyog ettől a módszertől – és ez az érzés később is megmaradhat, mivel a lárvák váladéka ammóniaszagú –, ám legtöbbjük gyakorlatilag minden kezelési lehetőséget kipróbált korábban, ezért előbb-utóbb eljut odáig, hogy végső megoldásként erre is rábólint.
A lárvaterápia a betegek életminőségének javítása mellett meglehetősen költséghatékony. Yamni Nigam elmondta: egy tasak (mérettől függően) körülbelül 250 fontba kerül, ám az ápolási költségek ennél jóval magasabbra rúghatnak, nem beszélve az évekig nem gyógyuló sebek okozta lehetséges egészségügyi következményekről – például az amputációról – és azok költségeiről.
