-2° - +7°
Kettős front

Gyógyszer hatására terjed a daganat?

Egy új kutatás szerint azok a rákgyógyszerek, amelyek a vérellátás gátlása révén zsugorítják a daganatokat, valójában elősegíthetik a rák terjedését.

Az imatinib és a sunitinib csökkenti ugyan a daganat méretét, ugyanakkor agresszívabbá és mozgékonyabbá teszi azt.

A sejtek egyik kevéssé kutatott csoportja, a periciták, szerkezeti támogatást biztosítanak a vérereknek. Ezek a sejtek "kapuőrként"; zárják börtönbe a daganatot. A kutatók most azt mutatták ki, hogy bizonyos modern rákgyógyszerek, amelyek a daganat vérellátását biztosító erek növekedését akadályozzák, kipusztítják a pericitákat. A daganat ennek következtében könnyebben képez áttétet, vagyis terjed tovább a szervezetben.
A Cancer Cell szakfolyóiratban megjelent amerikai kutatás során végzett egérkísérletekben az imatinib és a sunitinib 70 százalékkal csökkentette a periciták szintjét, a metasztázis aránya viszont háromszorosára emelte.

Korábbi kísérletek azt mutatták, hogy a két hatóanyag jelentős mértékben növeli a betegek túlélési arányát. A bostoni Harvard Egyetem Orvostudományi Karának kutatói azonban Raghu Kalluri professzor vezetésével azt vetették fel, hogy ezek a gyógyszerek végül halálosabbá teszik a daganatot. A rák okozta halálozás fő oka ugyanis általában az, hogy a daganat átterjed a létfontosságú szervekre, például a májra vagy az agyra.

Az egyetem kutatói kísérletükben eltávolították a pericitákat génmódosított egerek emlődaganatából. Huszonöt nap alatt a daganat 30 százalékos zsugorodását tapasztalták, ugyanakkor háromszorosára nőtt a másodlagos daganatok száma az állatok tüdejében.

"Ha csak a daganat növekedését nézzük, az eredmények jók"; nyilatkozta Kalluri professzor. "Ha azonban a teljes képet nézzük, a daganatos erek gátlása nem fogja vissza a daganat progresszióját. A rák valójában továbbterjedt." A kísérletek azt mutatták, hogy a több pericitával rendelkező, nagyméretű daganatok kevesebb áttétet képeztek, mint a kisebb méretű, ugyanilyen típusú daganatok kevesebb pericitával.

Az eredmény a kutatók szerint paradigmaváltást hozhat a rákkezelésben. A tanulmány szerzői úgy vélik, vissza kell térni az alapokhoz, alaposabban kell vizsgálni a daganatot, hogy meg lehessen határozni, mely sejtek fejtenek ki védőhatást, és melyek segítik elő a daganat növekedését és agresszívabbá válását.

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

december 02. - december 08.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
7 680
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+1, +7 °C
Minimum:
-2, +3 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag