Először hoztak létre emberi veseszövetet

Először hoztak létre működő, vagyis vizelettermelésre képes emberi veseszövetet élő szervezetben kutatók, akik szerint eredményeik mérföldkövet jelentenek a vesebetegségek kezelésének fejlesztésére irányuló kutatásokban.

A Stem Cell Reports című folyóiratban publikált tanulmány készítői laboratóriumban növesztett humán embrionális őssejtekből hoztak létre veseglomerulusokat - érgomolyagokat -, amelyeket egy természetes kötőszövetként működő, gélszerű anyaggal kevertek össze, majd egerek bőre alá fecskendeztek. Három hónappal később a szövetvizsgálati eredmények kimutatták, hogy az egerek szervezetében a vese működési alapegységét jelentő nefronok képződtek. (A nefron vesetestecskéjében - ezt az érgomolyag és az úgynevezett Bowman-tok alkotja - képződik az elsődleges szűrlet, amely a csatornarendszerében vizeletté alakul és a vizeletelvezető rendszer felé továbbítódik.)

A leggyakoribb vesebetegségek - részletekért kattintson!

A létrejött nefronok rendelkeztek az emberi vesében lévő nefronok alkotóelemeinek döntő részével, köztük a közeli (proximális) kanyarulatos csatornával, a távoli (distalis) kanyarulatos csatornával, a Bowman-tokkal, valamint a Henle-kaccsal. Az egerekben továbbá - saját érrendszerünkhöz kapcsolódó - hajszálerek (kapillárisok) fejlődtek ki az új "minivesék" táplálására. A kutatók szerint azonban nagy artéria híján a szerv csupán a töredékét képes ellátni teljes feladatának. A kutatók ezért most sebészekkel együttműködve dolgoznak azon, hogy egy artéria "bevezetésével" biztosítsák a létrehozott "mini-kiválasztószervek" jobb vérellátását.

Világszerte kétmillió embernél alkalmaznak dialízist
Világszerte kétmillió embernél alkalmaznak dialízist

Az apró szűrőegységek működőképességének teszteléséhez a szakemberek egy fluoreszkáló fehérjét használtak, amely megszínezte a vér átszűrésével keletkezett vizeletszerű anyagot. A kutatók nyomon követték afehérjeútját, és kimutatták a "minivesék" csatornáiban, bizonyítva a szűrletképződést. A tanulmányt vezető Sue Kimber, a Manchesteri Egyetem professzora szerint a szűrőegységek működőképessége tehát bizonyított, egyelőre azonban nem tudni, hogy mekkora százalékban funkcionálnak.


"Világszerte kétmillió embernél alkalmaznak dialízist vagy transzplantációtveseelégtelenségmiatt, és sajnos további kétmillióan halnak meg évente amiatt, hogy nem férnek hozzá ezekhez a kezelésekhez" - húzta alá Adrian Woolf, az egyetem professzora, hozzátéve, hogy mostani felfedezésük egy nap remélhetőleg segíteni fogja a páciensek kezelését.

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+4, +9 °C
Minimum:
+1, +6 °C

Hazánkban hétfon délelőtt általában borult időre kell készülni, gyenge eső is előfordulhat néhol.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag