Komoly bajt jelezhet a gyakori izomrángás

Az izomrángás hátterében számos dolog meghúzódhat. Előfordulhat például, hogy csak túlerőltettük magunkat edzés közben vagy túl keveset ittunk, de tápanyaghiányra és akár krónikus vesebetegségre is utalhat a tünet.

A Health Digest cikke szerint krónikus vesebetegség esetén a vese nem képes megfelelően ellátni a feladatait, tehát akadályokba ütközik a felesleges folyadék és salakanyag eltávolítása. Ennek következtében a szervezetben megnövekszik a kálium- és a foszforszint, kialakulhat vérszegénység és étvágytalanság, valamint védtelenebbé válunk a fertőzésekkel szemben.

fiatal nő orvosával konzultál
Komoly bajt jelezhet a gyakori izomrángás. Fotó: Getty Images

A vesebetegség árulkodó jelei

Mivel a szervezetben felhalmozódnak az anyagcseretermék, azok károsíthatják az idegeket és az izmokat is. Ennek eredményekért izomrángás, -gyengeség, -görcs és -fájdalom léphet fel. A bőrön észlelt szúró érzés, a bizonyos testterületek érzéketlenné válása, a zavarodottság és a nyugtalan láb szindróma szintén erre a problémára hívhatja fel a figyelmet. Gyakori figyelmeztető jelek továbbá az alábbiak:

  • fáradtság, kimerültség, gyengeség
  • alvászavarok
  • száraz, viszkető bőr
  • gyakori vizelési inger (különösen éjszaka)
  • véres vizelet
  • duzzadt szemek, lábak

A vesebetegség tüneteit egyébként sokszor összetévesztik más egészségi problémák jeleivel, ráadásul jellemzően csak nagyon késői stádiumban jelentkeznek egyértelműen azonosítható panaszok. Ilyenkor már nagy mennyiségű fehérje mutatható ki a vizeletben, vagy esetleg már le is állt a veseműködés.

Vesebetegség gyerekkorbanvan, hogy csak a transzplantáció segít.

Mi segíthet?

A vesebetegség tünetei életmódváltással, gyógyszerekkel, szükség esetén pedig dialízissel is kezelhetők. Nagyon előrehaladott állapotnál viszont gyakran csak a veseátültetésre hozhat megoldást.

A vesebarát életmód fontos része egyebek mellett a sószegény, illetve csökkentett fehérjetartalmú étrend, a megfelelő foszfor- és káliumbevitel, a dohányzás és a vesekárosító gyógyszerek elhagyása, valamint az alkoholfogyasztás mérséklése. Érdemes törekedni továbbá az egészséges testsúly elérésére és megőrzésére, valamint a rendszeres testmozgás beiktatására.

Az izomrángások, izomgörcsök ellen pedig finom nyújtásokkal, masszázzsal és meleg fürdővel küzdhetünk. Fontos továbbá az elegendő folyadék fogyasztása és a kényelmes cipő viselése is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.