Az embernek ezért nincs farka

Az állatvilágban egyáltalán nem ritka a farok előfordulása, amelynek számos funkciója van a különböző fajok esetében. Vajon az emberek miért lógnak ki a sorból e téren?

Több százmillió éves fosszíliákat is feltártak már, amelyek farkas állatokról maradtak az utókorra. A korai halfajok éppúgy úszáshoz használták farkukat, ahogyan azt a mai halak és például a krokodilok is teszik – írja a Telex Észkombájn rovata. Ahogy aztán elkezdett kifejlődni a szárazföldi élet, a farok szerepe is egyre többrétűvé vált.

macskafarok, szőnyeg alatt
Sok állatfajnak van farka, az emberé viszont eltűnt az évmilliók alatt. Fotó: Getty Images

Mire jó a farok?

Vannak állatok, amelyek egyensúlyozásra használják a farkukat, mint akár a kenguruk, a macskák, illetve az olyan sokat mászó, ugró állatok, mint a majmok. Utóbbiak még kapaszkodni is tudnak a farkukkal. Más fajok védekezésre használják a végtagot, beleértve a többi között a rájákat és a csörgőkígyókat. Bizonyos növényevők, köztük a bölények és a zsiráfok a legyeket és egyéb élősködőket igyekeznek elűzni a segítségével. Végül, de nem utolsósorban érdemes megemlíteni azt is, hogy a farok a kommunikáció része is lehet: például a farkasok faroktartásukkal jelzik a falkán belüli rangjukat.

Miért van az embernek köldöke? Korábbi cikkünkben erre is megadjuk a választ.

Az evolúció a „hibás”

Egy szó, mint száz, a faroknak számos értékes funkciója létezik az állatvilágban. Akkor mégis miért maradunk ki mindebből mi, emberek, valamint legközelebbi rokonaink, a csimpánzok, gorillák és orángutánok? Nos, a Telex cikke szerint a magyarázat az evolúcióban rejlik. Őseink még rendelkeztek farokkal, amely azonban az évmilliók alatt fokozatosan eltűnt. Ma már csupán a négy-öt összenőtt csigolyából álló farokcsontunk maradt emlékeztetőül. A farok elvesztésének oka pedig csupán annyi, hogy felegyenesedve már nem volt szükségünk rá az egyensúlyozáshoz, ahogy egyéb célokra is jobb eszközöket találtunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!