"Folyton a feleségem exeihez hasonlítgatom magam"

Nehéz helyzetet szülhet, amikor egy pár egyik tagjának jóval több szexuális tapasztalata van a másiknál. Sokszor gondot okozhat például, ha a párunk már rég túl van azokon a dolgokon, amelyekre mi még csak most kezdtünk el vágyakozni.

"10 éve vagyok együtt a feleségemmel, aki egy csodálatos ember, és nagyszerű anyja két közös gyermekünknek. Szeretettel teli a kapcsolatunk" - kezdte a The Guardiannak írt olvasói levelét egy férfi. Ebből a leírásból egy igazán idilli házasság képe rajzolódhat ki előttünk, a levélíró későbbi soraiból azonban hamar kiderül: a szex terén nincs minden rendben.

nő és férfi az ágyban
Nehéz helyzetet szülhet, amikor egy pár egyik tagja jóval tapasztaltabb az ágyban.Fotó: Getty Images

A tapasztalatlanság szorongásokat generálhat

Amikor a fent említett házaspár megismerkedett, mindkét fél a 20-as évei középén járt, a férfi azonban ekkor még szűz volt. A nő viszont már számos szexuális együttléten túl volt addigra, és néha meg is említette újdonsült párjának, hogy milyen vad és kalandos élményekben volt része. A pár azóta már egy évtizede együtt van, a férfi elmondása szerint azonban ők sosem csináltak az ágyban olyan izgalmas dolgokat, mint amilyeneket a nő már átélt az exeivel.

"Azt mondta, nem kizárt, hogy még egyszer bevállalná ezeket a vad dolgokat, ám köztünk ezekre még soha nem került sor. Próbáltam már kiverni a fejemből ezt a gondolatot, hogy talán nem is olyan nagy a baj, de nem megy. Sosem akarnám kényszeríteni őt ezekre a dolgokra, és bűntudatot sem akarok benne kelteni, amiért velem nem csinálja. Azonban én is szeretnék ilyen izgalmakat megtapasztalni az ágyban, és egyszerűen nem tudok nem arra gondolni, hogy ha ennyi idő után sem jött meg hozzá a kedve, akkor én talán nem hozom őt annyira izgalomba, mint a korábbi partnerei. Hogyan tudnám leküzdeni magamban ezeket a kínzó érzéseket?" - kérdezte a levélíró.

A szex a legtöbb ember szerint az élet legkellemesebb dolgai közé tartozik. Vannak azonban olyan nők, akik nem tudják kiélvezni az együttléteket, mert azok fájdalmasak, traumatikusak a számukra. Ennek oka lehet például az is, hogy a partner pénisze túlságosan nagy , de más tényezők is megbújhatnak a háttérben.

Írjunk új forgatókönyveket, ne a régieket ismételgessük

Az emberek hajlamosak arra, hogy téves elméleteket gyártsanak, hogy ezzel megválaszolhassák az őket kínzó kérdéseket - hívta fel a figyelmet Pamela Stephenson Connolly pszichoterapeuta, aki a szexuális problémákra specializálódott. "Engedje el az a káros gondolatot, miszerint ön nem tudja annyira felizgatni a feleségét, mint amennyire a korábbi partnerei tudták fiatalkorában. Ez az elmélet kontraproduktív, és csak aláássa a szexuális önbizalmát" - írta válaszában a szakértő, aki szerint a legvalószínűbb magyarázat a kialakult helyzetre az, hogy az említett szexuális kalandok elképzelve izgatóbbak voltak, mint a valóságban. "Ha izgalmasabb szexuális életre vágyik, a legjobb módszer szerintem nem a felesége múltbéli élményeinek kényszeres megismétlése lenne, hanem inkább az, ha felfedeznék közösen, hogy mi lehet kölcsönösen izgalmas önöknek a jelenlegi élethelyzetükben."

Korábban egy 26 éves szűz olvasó is tanácsot kért a The Guardian szakértőitől, a fiatal felnőtt ugyanis szorongott amiatt, hogy tapasztalatlansága és bizonytalansága elriasztja majd kiszemeltjét. Neki Cate Mackenzie szexuálpszichológus azt írta, akármennyi tapasztalata is van valakinek, a magabiztosság és a jó szexre való képesség nem ezen múlik. "Akárhányszor új emberrel találkozunk, az mindig egy új tapasztalatot jelent" - fogalmazott a terapeuta, utalva arra, hogy minden új kapcsolatban meg kell tanulnunk, hogy az éppen aktuális társunknak mi a jó, lelkileg és szexuálisan egyaránt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.