Rákkeltő anyagokkal mérgezik a levegőt a gáztűzhelyek

Égés során a gáztűzhelyek veszélyes, rákkeltő szennyezőanyagokat juttatnak a lakás levegőjébe - hívta fel a figyelmet egy friss kutatás.

Korábban szinte minden háztartásban megtalálhatóak voltak hagyományos gáztűzhelyek, az utóbbi évtizedben azonban ezeket egyre inkább kiszorították az elektromos változatok. Ez nem is baj, hiszen egyre több bizonyíték áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy a gáztűzhelyek milyen kockázatot jelentenek az egészségünkre. Egy friss tanulmány szerint például aggasztó mennyiségű benzolt bocsátanak ki, amelyet összefüggésbe hoztak többek között a leukémia, és más daganatok kialakulásával - írja a The Verge.

Súlyosan szennyezi a lakás levegőjét

benzol egy színtelen vegyület, amely az égés során keletkezik és jelen van többek között a dohány- és kipufogófüstben is. Régóta ismert, hogy rákkeltő hatású, illetve súlyos betegségek kialakulásához is hozzájárulhat. Használat közben a gáztűzhelyek is kibocsátanak ilyen anyagot, amely így még magasabb koncentrációt érhet el, mint például passzív dohányzás esetén – derül ki az Environmental Science & Technology folyóiratban a múlt héten megjelent cikkből.

főzés
A gáztűzhelyek rákkeltő szennyezőanyagokat juttatnak a lakás levegőjébe. Fotó: Getty Images

A kutatás során, 2022-ben 87 kaliforniai és coloradói gáz- és propántűzhellyel rendelkező otthon légterét vizsgálták meg. A tesztelt konyhák körülbelül 30 százalékában azt találták, hogy egyetlen magasra állított gázégő vagy egy nagyjából 170 fokra állított gáztűzhely magasabb benzol-koncentrációt eredményez, mint például a dohányzás. Ráadásul a veszélyes vegyület nem csak a konyha légterét szennyezte, de eljutott a szomszédos szobákba is, ahol órákkal a gázrózsák elzárását követően is magas koncentrációban kimutatható volt. Nem csupán a régebbi típusú sütők voltak veszélyesek: a tűzhely kora vagy márkája nem befolyásolta jelentősen azt, hogy mennyi benzolt termelt.

A kutatók az elektromos sütők kibocsátását is vizsgálták: ezekből szintén juthat benzol a levegőbe, de lényegesen, körülbelül 10-25-ször alacsonyabb mértékben, mint a gázüzemű eszközök használata során. Ez esetben a vegyület nagyrészt a főzőlapra égett élelmiszermaradványok hatására keletkezik.

Rob Jackson, a Stanford professzora és a kutatás vezetője úgy nyilatkozott: az eredmények őt is elképesztették, majd miután a saját házában is megismételte a méréseket, úgy döntött, megszabadul régi gáztűzhelyétől.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet fölé érkezhet vastagabb felhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.