Ragadozó madarakkal küzdenek a galambok ellen a VI. kerületben

Egy sas és egy héja fogja ezentúl riogatni a galambokat a Nyugati téren.

"Sassal és héjával látunk neki egy újabb sok évtizedes probléma megoldásának a Nyugati téren. A jelenlévő galambok sok-sok éve borítják már be ürülékkel a teret, ráadásul fertőző betegségeket is terjesztenek, ezért a rendszeres takarítás mellett újszerű megoldást is kerestünk: solymásszal fogatjuk be a madarakat" - közölte Soproni Tamás VI. kerületi polgármester a Facebookon.

Mint írta, Sosó, a szirti sas és Törpi, a rettenet (ez a teljes neve), a Harris-héja mostantól hetente két-három alkalommal fogja riogatni a galambokat a téren, hogy azok a háztetőkön elhelyezett, kukoricával teleszórt ketrecekben keressenek menedéket, ahonnan aztán elszállítják őket.

Terézváros honlapja szerint az önkormányzat “humánus” megoldást keresett az ártalmatlanításukra, ezért bízták meg Fuszonecker Gergő solymászt. A projekt jelenleg kísérleti fázisban van, de ha minden a tervek szerint alakul, akkor a vadászmadarak hetente kétszer-háromszor fogják űzni a galambokat a térről. Így jövő nyárra nagy valószínűséggel száz alá csökken a tér galambjainak száma, ami most ezernél is több lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.