Mocskosak a hotelszobák!

A tévé távirányítója és az ágy melletti lámpa kapcsolója a legszennyezettebb, míg a fürdőszoba kilincse a legkevésbé szennyezett tárgyak között volt abban a felmérésben, amelyben szállodai szobák baktériummal való szennyezettségét vizsgálták.

A Houstoni Egyetem munkatársai az Egyesült Államok három államának (Texas, Indiana, Észak-Karolina) kilenc szállodájában vettek mintákat a szobák különböző pontjairól, majd laboratóriumban ellenőrizték, hogy mekkora volt baktériumszennyezettségük.
A legtöbb baktériumot a szobákon belül a tévé távirányítóján és az ágy melletti lámpa kapcsolóján találták. Mint Jay Neal, az egyetem mikrobiológusa elmondta, az otthoni távirányítókon is hasonlóan sok baktérium lehet, ám egy szállodai szobában idegen kórokozókkal lehet találkozni, amelyek nagyobb valószínűséggel okoznak betegséget. Magukat a vizsgálatokat Neal egyetemi hallgatója, Katie Kirsh folytatta le tanára irányításával, eredményüket egy San Franciscó-i mikrobiológiai konferencián vasárnap ismertették - írja a HelathDay című ismeretterjesztő portál.

Összességében a legszennyezettebbnek a felmosó eszköz, különösen a rongy (mosófej) bizonyult: annak révén egyik szobából a másikba is átkerülhetnek a kórokozók.

Egy-egy szobán belül a legkevesebb baktérium az ágyak fejtámláján, a függönybehúzó rúdon és - meglepő módon - a fürdőszobai kilincsen volt. Összességében 2-10-szer több baktériumot - köztük veszélyesebb, koliform baktériumokat is - találtak a különböző szállodai szobákban a kórházi kórtermekhez engedélyezett számhoz képest.

Fontos azonban tudni, hogy a kórokozók jelenléte nem feltétlenül okoz betegséget: egészséges immunrendszerű ember számos baktériummal találkozik a mindennapokban, amelyektől nem betegszik meg.
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+16, +21 °C
Minimum:
+2, +9 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a kevés felhő mellett alapvetően napos idő lesz, a ködfoltok is feloszlanak.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag