Kiderült, mikor szállnak el még jobban a rezsiárak

Még nem minden cég érzi meg a rezsiemelkedés súlyát. A rögzített energiaárakról szóló szerződések lejárta után azonban jelentős árrobbanásra számíthatnak majd. A korábbi számlák végösszegéhez képest legalább 4-5-szörös, de akár 10-15-szörös költségek lehetnek majd.

„Van olyan ügyfelünk, aki most még 18 forintért kap egy kilowattóra áramot, de a jelenlegi állás szerint januártól már 240-et kellene fizetnie” – mondta egy kereskedő a G7-nek. Ez a példa jól érzékelteti, hogy mennyire katasztrofális a helyzet a rezsiköltségek terén a vállalatoknál, a lap szerint azonban az igazi „rezsi-armageddon” majd októberben és januárban jön el.

rezsi, energiaárak, cégek
Az igazi „rezsi-armageddon” majd októberben és januárban jön el. Fotó: Getty Images

A cégek többsége jelenleg még egy korábban rögzített, fix áron jut hozzá az áramhoz és a gázhoz, az idei drasztikus drágulást tehát egyelőre nem érzik. Most viszont már nincs lehetőség árrögzítésre – a díjakat innentől a tőzsdei jegyzésekhez kötik majd. A most mér érvényes szerződések lejárta után így a korábbi többszörösére emelkedik majd a cégek rezsikiadása.

A drasztikusan megemelkedett gáz- és áramköltségek miatt több oktatási és nevelési intézmény is bezárásra kényszerülhet. Egyes helyeken akár tízszeres is lehet a különbség a számlák végösszegeiben.

A vállalati energiapiac máshogyan működik

Fontos tudni, hogy míg a lakossági energiapiacon van egy fix ár, és mindenki tartósan annyiért kapja az áramot és a gázt, addig a vállalati energiapiac máshogyan működik. A cégek ugyanis piaci kereskedőkkel szerződnek a szükséges energiamennyiségre, és kialkudnak az adott időszakra egy díjat. A jellemzően egy évre kötött szerződések  szeptember és december utolsó napjain járnak majd le.

Sok cég egyébként már tavaly is komoly drágulással szembesült: tavaly októberben a gáz tőzsdei jegyzése nyolcszor, az áramé pedig ötször volt magasabb szinten, mint egy évvel korábban. Már ilyen árak mellett is sok vállalat lemondott az energiaárak fixálásáról, hiszen abban bíztak, hogy jobban megéri majd a tőzsdei jegyzésekhez kötötten fizetni. Csakhogy azóta kitört az orosz-ukrán háború, amely egy elhúzódó energiaválsághoz vezetett. „Most már mindenki nagyon örülne a tavaly ősszel még rendkívül magasnak tűnő áraknak is” – mondta a G7-nek az egyik kereskedő.

Óriási drágulás jön

Tavaly a gáz köbméterét – legrosszabb esetben is – 200-300 forinton, az áram kilowattóráját pedig 20-60 forinton tudták fixálni a vállalatok. Ezzel szemben a gáz idei augusztusi átlagos tőzsdei egységára 1017 forint volt, az áram pedig átlagosan 200 forintba került kilowattóránként. Tehát még azoknak is legalább 4-5-szörös áremelkedéssel kell kalkulálniuk, akik már tavaly is viszonylag drágán jutottak hozzá az energiához. De vannak olyanok is, akik 15-szörös árakkal számolhatnak ezentúl.

Azt, hogy ez a probléma mennyi vállalatot érint, nehéz pontosan megmondani. A szakértők azonban úgy becsülik, hogy a hazai cégek legalább felét – de inkább 60-70 százalékát – sújtják majd a drasztikus áremelkedések.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.