Így változhat a nyugdíjrendszer

Kevés magyar rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással, valamint az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszáma is folyamatosan csökken.

Egyebek mellett a magyar sajátosságokra építő lengyel modell is felmerült abban a nyugdíjreformcsomagban, amelyet a Pénztárszövetség és a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) tett le a kormány asztalára. Az egyeztetések folyamatosan zajlanak az iparági szereplők és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) között, ha sikerül jó megoldást találni, elkerülhető lehet a magyar nyugdíjkatasztrófa – vetíti előre a Portfólió.

nyugdíjas, idős, öreg, néni
Egyre több a nyugdíjas. Fotó: Getty Images

Egyre kevesebben tudnak félrerakni

Folyamatosak az egyeztetések a Gazdaságfejlesztési Minisztérium és az öngondoskodási piac képviselői között, és lenne is min változtatni: az MNB legfrissebb számai szerint ugyanis nagyon kevés magyar rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással, és az ezek között legnépszerűbbnek számító önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszáma is folyamatosan csökken. Ami még aggasztóbb, hogy hiányoznak a fiatalabb tagok a pénztári szektorból, ezt bizonyítja az is, hogy a 30-44 év közötti tagok száma a 2021-es közel 353 ezerről 2022-re 325,5 ezer főre csökkent, ami 8 százalékos visszaesés egy év alatt.

Több nemzetközi gyakorlatot is megvizsgált a Pénztárszövetség, ennek alapján Magyarországon a lengyel modellt lehetne átültetni a gyakorlatba.  

A lengyel nyugdíjrendszerben a munkavállaló és a munkáltató is fizet

A lengyel munkavállalói tőkeprogramban a munkavállalók a bruttó fizetésük 2-4 százalékát fizethetik be egyéni számlájukra, a munkáltatók ehhez további 1,5-4 százalékkal járulhatnak hozzá. Az állami költségvetésből pedig minden munkavállaló után 250 zloty kezdeti hozzájárulást és 240 zloty éves támogatást fizetnek ki. A csatlakozás automatikus, de a rendszerből való kilépés bármikor lehetséges. A munkavállalónak ez utóbbi esetben vissza kell téríteni a számlájára folyósított állami támogatást és a foglalkoztatói hozzájárulás 30 százalékát, valamint be kell fizetnie a megfelelő tőkenyereség-adót.

A Pénztárszövetség úgy véli, hogy egy olyan modell bevezetése hozná a legjobb megoldást a magyar nyugdíj-megtakarítási piacon, ahol gördülő rendszerben valósulna meg a kötelező beléptetés. Az első évben a minimum 250 főt foglalkoztatóknak lenne kötelező a belépés, a negyedik évtől pedig a 10 fő alatti létszámmal bíró vállalkozások is a rendszer részei lennének.

A magyarok 39 százaléka szerint a jövő kiszámíthatatlan, így bármit is teszünk, nem tudunk rá felkészülni. 47 százalék azonban úgy gondolja, hogy pont a kiszámíthatatlanság miatt kellene pénzt félretenniolvasható az OTP Nyugdíjpénztár közleményében. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +4 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban hazánk nyugati felén kísérhetik élénk, Sopron környékén erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 20 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb. Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!