Sok kókler adja ki magát sportpszichológusnak

Rengeteg kókler dolgozik sportpszichológusként Magyarországon - mondta Lénárt Ágota, a Testnevelési Egyetem Pszichológia és Sportpszichológia Tanszékének vezetője az InfoRádióban. Jelenleg 70, az intézményben végzett sportpszichológus van Magyarországon. Ennél sokkal többen folynak bele a sportolók életébe.

A terület szabályozatlansága is hozzájárul, hogy sok hozzá nem értőt foglalkoztatnak Magyarországon sportpszichológusként - ismerte el Lénárt Ágota. "Nagyon sok esetben a sportszakemberek nem tudják megítélni, hogy az adott, önmagát szakembernek mondó illető milyen módszereket használ. A károk csak később derülnek ki. És ezek elég súlyosak szoktak lenni" - fejtette ki. Az egyetemi docens hozzátette, az sem javasolt, hogy általános pszichológus a magánéleti problémákon kívül nyújtson segítséget a sportolóknak.
"Abban, hogy hogyan készüljön föl egy versenyre, hogyan csinálja a mentáltréninget, hogyan készüljön verseny előtt, milyen módszerekkel, az már a sportpszichológia külön területéhez tartozik, amit az átlagos diplomás pszichológus nem tud. Nem is hallott róla, és ilyen szempontból még a képzésben sincs benne, akár egyetlenegy óra erejéig sem. Egyes egyetemeken most már választható tantárgyként egy féléves kurzusnak föl lehet venni, de ez csak egy kedvcsináló, ami még közel sem jelenti, hogy a szakember sportpszichológusnak adhatja ki magát" - szögezte le a Gyurta Dániellel és Risztov Évával is dolgozó szakember.
A sportolók lelkét is ápolni kell!

A sportolók lelkét is ápolni kell!


Két-három hónap alatt elsajátíthatja egy sportoló az alapvető koncentrációs technikákat - véli a Lénárt Ágota. Szerinte már a hét-nyolc éves versenyző gyerekekkel is érdemes elkezdeni a koncentrációs vagy ellazító tréningeket.
A sportolók leggyakoribb problémája, hogy azt a teljesítményt, amit edzésen nyújtanak nem képesek versenyen is elérni. Ilyenkor ki kell deríteni a háttérben álló okot. Azaz a teljesítménycsökkentő tényezőket kell feltárni, és utána célzottan olyan módszereket tanítani, vagy olyan úgynevezett korrekciós élményt kialakítani, aminek a segítségével a hiba javítható.

Hazánkban viszonylag még ismeretlen tudományág a sportpszichológia, pedig az élsportolók lelki felkészítése hatalmas segítség lehet az aranyéremért való harcban. Részletek!

A sportpszichológus elmondta, hogy egy mentális tréning vizualizációs gyakorlatokkal indul, majd ezt követően konkrét technikákat, mozgássorokat rögzítenek, és sorra veszik a különböző lehetséges versenyhelyzeteket. Szerinte néhány hónap alatt is rengeteget fejlődhet mentálisan egy versenyző.
A szakértő szerint a versenyzőknél az a cél, hogy éles helyzetekben egyszerűen kizárják a szükségtelen információkat (például azokat is, amelyeket a média terjeszt), és csakis a pályára koncentráljanak - állapította meg Lénárt Ágota

Értékelje a cikket!

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
40-hez közel nem ördögtől való a szépségtablettaArcfiatalítás

40-hez közel nem ördögtől való a szépségtablettaA kollagén és a hyaluronsav természetesen is jelen van a szervezetünkben, ám az idő múlásával egyenes arányosan csökken a mennyisége. És mindez látható is lesz előbb vagy utóbb: megereszkedik, vízhiányossá és ráncossá válik a bőr.

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+28, +33 °C
Minimum:
+13, +18 °C

Hazánkban szombaton délelőtt az ország nagy részén napos, gyengén felhős idő várható, északkeleten a magasra törő gomolyfelhőkből záporok, zivatarok kialakulhatnak.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag