Megbolondult immunrendszer
A reumatoid arthritis leggyakrabban a kis, de a nagyízületeket is érintő szimmetrikus, előrehaladó gyulladással és következményes ízület- és lágyrész-pusztulással járó kórkép. A betegség intenzitása változó: az enyhébb esetektől – ezek aránya kevesebb, mint 5 százalék – a gyógyszerrel is alig uralható, a beteg lerokkanásával és testszerte súlyos szervrendszeri tünetekkel járó kórformákig terjed. Az ízületi funkció megőrzése és a betegség kimenetele szempontjából alapvető fontosságú a gyógyszeres kezelés keretében az úgynevezett "bázisterápia" korai megkezdése, mert a csak tüneti terápiára hagyatkozó hozzáállás már az első két év során nagymértékű, visszafordíthatatlan ízületi pusztulást okozhat.
A betegség világszerte a népesség körülbelül 1 százalékát érinti. Megoszlására jellemző, hogy háromszor annyi nőbeteg van, mint férfi. Döntően, mintegy 70 százalékban tartós fájdalommal jár, a betegek hozzávetőlegesen 15-20 százalékánál alakul ki súlyos mozgáskorlátozottság.
A rheumatoid arthritist az úgynevezett autoimmun kórképek közé sorolják, vagyis a betegség hátterében az immunrendszer zavara áll. Noha a szakirodalom számos hajlamosító tényezőt ismer, a betegség kiváltó oka ma még ismeretlen. Az örökletes hajlam kizárható.
Árulkodó jelek
Kezdeti panaszai nem jellegzetesek: a beteg gyengébbnek érzi magát, fogy. A reggeli kézmerevség már felhívhatja a kórképre a figyelmet, de ez ugyanúgy lehet kísérő tünete az igen gyakori, jóval ártalmatlanabb lefolyású ízületi degeneratív kórképeknek (artrózis) is. A kezek merevsége mellett a betegség fő jellemzője a szimmetrikus, mindkét oldalt érintő, tartóssá váló ízületi gyulladás. Egy idő múlva megjelenhetnek a betegséggel kapcsolatban jellegzetesnek tekintett reumás csomók a végtagok feszítő oldalán, a kézfejeken, az esetek ötödében a könyökökön, különösen a kifejezettebb fogyással járó kórformákban. Gyakorlott szakorvosban ezek a tünetek már a képalkotó eljárások alkalmazása és a laborértékek kézhezvétele előtt is felvetik a betegség gyanúját.
A betegség legkorábbi szakaszában dominál az ízületi gyulladás, ilyenkor fő teendő a további károsodások megelőzése. A korai és a középső szakaszban jellemző a mozgási nehezítettség, a mozgáskorlátozottság, az izomsorvadás, illetve a lágyrészek elváltozása; a csomó, az ín- és ínhüvely-gyulladás. A 3-4 gyulladásos fellángolás után a rendszeresen begyulladó ízület tokjának sebészi rekonstrukciós műtéte indokolt lehet. A középső szakasz vége felé már dominál az ízületpusztulás. A beteg ekkor önmagát már csak segítséggel tudja ellátni, gyakori a leszázalékolás. A képalkotó eljárások kifejezett porc- és csontpusztulást, előrehaladott állapotú ízületi deformitást, izomsorvadást és lágyrész-elváltozást mutathatnak. A legkésőbbi, destruktív szakba, amely ma már nagyon kevés beteg osztályrésze, a deformitások uralják a képet; porcos-csontos összenövések miatt ágyhoz, kerekesszékhez kötött a beteg.
Noha az autoimmun betegségek a vérben jellegzetes autoantitestek megjelenésével járnak, fontos azt is tudni, hogy önmagában egy-egy laboratóriumi érték (például az autoantitest kimutatása) önmagában még nem jelzi biztosan az autoimmun-betegség, jelen esetben a rheumatoid arthritis - fennállását. Ha a kérdéses beteg például reumafaktor (RF) pozitív, ettől még akár egészséges is lehet. Az immunológiai laboratóriumi tesztek döntő többségénél az eredmény csak a klinikai kép ismeretében értékelhető, így például a reumafaktor negativitása nem zárja ki a rheumatoid arthritis (RA) létét, pozitivitása pedig az esetleges RA mellett még egy tucat más – többnyire gyulladásos – betegséget is jelenthet. Az autoimmun-betegségek, így a rheumatoid arthritis felismerését ezért a laborértékeken túl úgynevezett diagnosztikus vagy klasszifikációs kritériumok segítik. A kórisme ma is gyakran az Amerikai Reumatológiai Kollégium kritériumain ("ACR criteria") alapul.
Az ízületi elváltozásokon kívül a rheumatoid arthritis szövődményeként kialakulhatnak ízületen kívüli (extraarticularis) tüntetek is. Ilyenek a bőr elváltozásai; márványozottsága, a kihegyesedő ujjbegyek, a pigmentációzavar, az idegrendszeri tünetek; a perifériás idegek degenerációja, a szem tünetei; a szemszárazság, hajszálérgyulladás a szemben. Ritkán a belső szervek is érintettek lehetnek, így például a szív - szívburok-gyulladás jelentkezik -, a tüdő (ritka, de jellegzetes csomók, mellhártyagyulladás megléte), illetve a vese, melynek degeneratív jellegű elváltozása az amiloidózis).
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
Legjobban: