"Jóindulatúból lett rosszindulatú daganatom"

Az önsegítő betegcsoportok komoly szerepet töltenek be az emlőrákkal küzdők életében, fontosságukat jól mutatja Báródi Edit példája is. A korábbi beteg felépülve is részt vesz a csoportok életében, ezzel is segítve mások gyógyulását.

Jó tudni

  • Az emlőbetegségek nagy része jóindulatú. Az idejében felismert, és idejében kezelt rosszindulatú daganatok jól gyógyíthatóak.
  • Az önvizsgálat nem helyettesíti az akkreditált, megbízható helyen végzett mammográfiás szűrést.
  • Bár az emlőrák legtöbbször a középkorú nők betegsége, előfordul fiatalabb korban is, tehát ne hagyjuk figyelmen kívül a figyelmeztető jeleket .
  • Edit a harmincas évei eleje óta járt évente mammográfiára , amire azért volt szükség, mert a mellében találtak egy jóindulatú elváltozást, úgynevezett masztopátiát. A folyamatos kontroll miatt derült ki időben, hogy emlőjében rosszindulatú daganat jelent meg.

    "Négy évvel ezelőtt, 49 éves koromban diagnosztizálták nálam a mellrákot. A mammográfiát a kerületi szakorvosi rendelőben, a radiológián végezték, és amikor gyanús jelet láttak a felvételen, egyből végeztek ultrahangvizsgálatot is. Ezt követte a biopszia , az igazolta a daganat rosszindulatúságát" - mondja Edit, akit nagyjából 7 héttel később műtöttek meg. Emlőmegtartó operáción esett át, betegségének súlyossága pedig szerencsére nem indokolt kemoterápiát.

    Edit sokáig egyedül volt betegségével
    Edit sokáig egyedül volt betegségével

    "Csak sugárkezelést láttak indokoltnak, amit több évig tartó antihormon terápia követett. Ez azért fontos, mert a mellrákok döntő többsége, mintegy 80 százaléka olyan típusú, amelynek kiújulását, áttétképzését ily módon lehet gátolni. Mint minden kezelésnek, ennek is vannak mellékhatásai, de könnyebb azokkal együtt élni, mint azt kockáztatni, hogy a daganat visszatérjen" - mondja a korábbi beteg.

    Edit sokáig egyedül volt betegségével, nem tudott arról, hogy léteznek betegcsoportok. Teljesen véletlenül ismert meg egyet, az egyik betegtársán keresztül került kapcsolatba velük. Sok hasznos információt kapott tőlük, olyasmit is, amit az onkológián és a sebészeten idő hiányában nem tudhatott meg az orvosoktól, asszisztensektől. Elsősorban lelki és gyakorlati kérdésekről volt szó, a betegeknek az ilyesmi rengeteget segít. Edit szerint ezek a dolgok még akkor is fontosak, ha a betegcsoportok csak ritkán tudnak összeülni, inkább csak internetes fórumokon tartják a kapcsolatot.

    A biopszia egy fontos mintavételi eljárás, amellyel többféle daganattípus és betegség azonosítható. Ennek során egyes szervek gyanús területéről kimetszenek egy kis szövetdarabot, amelyet szövettanilag feldolgoznak. Általában olyan citológiai vizsgálat előzi meg, amely nem hozott egyértelmű eredményt, ezért az orvosoknak pontosabb képet kell kapniuk a beteg állapotáról. A részletekért kattintson!

    "Az ilyen jellegű támogatás nagyon fontos a diagnózis után is, akkor, amikor a beteg ott áll egy egészségügyi intézményben, kétségek között. Ilyenkor kell felhívni a figyelmét arra, hogy problémájával nincs egyedül, mások is vannak, van segítség" - emeli ki Edit. Mint mondja, már gyógyulása során elkezdett önkénteskedni egy önsegítő csoportban , egyre többet olvasott a témáról, egyre tájékozottabb lett. Azt vallja, a betegedukációra nagy hangsúlyt kell fektetni, nagyban segíti ugyanis a gyógyulást. Önkéntes munkája során ismerte meg a Női Egészségmegőrző Programot és az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Programot, a szervezet munkájában tavaly ősz óta vesz részt.

    ITT MEGOSZTHATOD:

    Heti top cikkek

    65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
    Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
    Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
    omega-3
    Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
    Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Nincs front
    Maximum: +10 °C
    Minimum: +4 °C

    Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

    Partnerünk a

    Töltsd ki kvízünket!

    kvíz
    Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
    kvíz
    7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!