Egymilliárd ember küzdhet hamarosan ezekkel a panaszokkal

Az évszázad közepére több mint duplájára emelkedhet azok száma a világon, akik valamilyen kevésbé gyakori mozgásszervi megbetegedéssel élnek.

Gyűjtőnéven egyéb mozgásszervi zavaroknak hívják azt a változatos betegségcsoportot, amely 2020-ban becslések szerint 464 millió embert érintett a Földön. Mint azt az ausztrál Flinders Egyetem közleménye írja, lényegében minden mozgásszervi betegség e körbe tartozik a porckopás, a reumatoid artritisz, a köszvény, a derék- és a nyakfájás kivételével. Világszerte az egyéb mozgásszervi zavarok jelentik a krónikus betegséggel – tehát egészségkárosodással – leélt életévek hatodik leggyakoribb okát. Ugyanakkor a Global Burden of Disease egy friss tanulmánya szerint az érintettek száma 2050-re 1,06 milliárd főre emelkedhet a jelenlegi nem egészen félmilliárdról.

gerinc, orvos, páciens, reumatológus, mozgásszervi betegségek
A társadalom elöregedésével egyre többeket sújthatnak mozgásszervi betegségek világszerte. Fotó: Getty Images

A Global Burden of Disease (GBD) kutatási program összesen 204 ország egészségügyi adatai alapján keresi azokat a trendeket, amelyek a legnagyobb kihívásokat jelenthetik az emberiség számára a 21. században. A programot a Bill és Melinda Gates Alapítvány hozta létre és a Washingtoni Egyetemen működő Egészségügyi Mérési és Értékelési Intézet (IHME) vezeti. „Becslésünket a népesedési előrejelzésekre és az elöregedést mutató demográfiai adatokra alapoztuk. Mindezek pedig abba az irányba mutatnak, hogy nemcsak azok száma növekszik majd 2050-ig és azután, akik egyéb mozgásszervi betegségekben – például szisztémás lupusz eritematózuszban vagy spondilózisban – szenvednek világszerte, hanem az egészségügyi szükségleteik is” – fogalmazott Manasi Murthy Mittinty, a Flinders Egyetem és a Harvard Egyetem kutatója, a Lancet Rheumatology című folyóiratban megjelent tanulmány egyik első szerzője.

Hozzátette, a kutatásból az is kiderült, hogy az említett mozgásszervi zavarok nagyobb arányban sújtják a nőket. Emellett előfordulási gyakoriságuk az életkor előrehaladtával növekszik, és a 60-69 év közötti életkori szakaszban éri el a csúcsát. A mostani előrejelzést a kutatók szerint befolyásolta a koronavírus-pandémia is, amelynek idején sok betegség rejtve maradt az orvosi vizsgálatokhoz való hozzáférés nehezítettsége miatt. Emiatt, ahogy lassanként utoléri magát a globális egészségügyi ellátórendszer a diagnózisok felállításában, úgy az egymilliárdos becslés is növekedhet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!