Táncolj az esküvőmön!

"Táncolj az esküvőmön!" néven egészségmegőrző kampányt indít dr. Béres József, a Béres Egészség Hungarikum Program alapítója.

A családoknak szóló kezdeményezés szakít a hagyományos egészségmegőrző programok gyakorlatával: elsősorban nem ismeretek átadására törekszik, hanem érzelmileg szeretne hatni a felnőtt lakosságra. Unalomig ismételt statisztikák bizonyítják: a magyarok egészségi állapota siralmas, és az egészségdömping ellenére sokan még mindig nem motiváltak, hogy változtassanak életmódjukon. Dr. Béres József most őket állítja választás elé: szeretnének-e úgy élni, hogy táncolhassanak gyermekük esküvőjén?
A kampány indulását egy reprezentatív kutatás előzte meg, amely visszaigazolta a Béres Egészség Hungarikum Program alapítójának évtizedes tapasztalatit. Az egészségünket fontosnak tartjuk, és elvi síkon törekszünk is rá, hogy egészségesen éljünk. Hiszen naponta halljuk: felgyorsult életstílusunk számos egészségkárosító mellékhatással járhat. A statisztikák azonban megcáfolják a rózsaszínre festett képet: átlag alatti az egészségi állapotunk és annak megítélése is (10-ből kevesebb, mint 4 pontot adtak rá a megkérdezettek). Kifogásért nem kell a szomszédba mennünk: a megkérdezettek több mint fele anyagi okokra hivatkozva, közel 40 százalékuk időhiány miatt nem tesz szinte semmit az egészsége megőrzéséért. A kampányt azonban az a megdöbbentő tény hívta életre, hogy a válaszadók negyede motiváció hiányában, kényelemből nem figyel magára. És ezzel nem csak saját magát, de szeretteit, mi több gyerekeit is megfoszthatja a közösen megélt nagy eseményektől.

"Elmondtuk az embereknek mi is ezerszer, hogyan kell egészségesen élni, ám azt tapasztaltuk, hogy ez nem elég. Meg kell érintenünk az emberek szívét is, hogy megmozduljanak" - indokolja Dr. Béres József az egészségmegőrzés új, érzelmekre ható megközelítését. "Azt mondják, egy szülő hegyeket képes megmozgatni a gyermekéért. Mi csak arra kérjük őket: éljenek úgy, hogy táncolhassanak gyermekük, unokájuk esküvőjén" - teszi hozzá, honnan a kampány elnevezése. Van oka bízni abban, hogy felhívása nyitott fülekre talál, hiszen a kutatás szerint a magyarok családcentrikusak. Többségük számára fontos, hogy megélhesse gyerekei, unokái életének nagy pillanatait, sőt konkrét céljuk, hogy mulassanak gyerekük esküvőjén.

Táncoljon ön is gyermeke esküvőjén!

Táncoljon ön is gyermeke esküvőjén!


Az esküvőt a közösen megélt nagy családi pillanatok szimbólumaként állította a kampány középpontjába dr. Béres József. Kezdeményezése természetesen nem csak az örömszülőknek szól, hanem mindazoknak, aki eddig nem találtak motivációt egészségük megőrzéséhez, pedig sok örömteli pillanatot szeretnének még megélni családjukkal.

"Arra kérem a fiatalokat, csatlakozzanak a kezdeményezésemhez, és első lépésben üzenjék meg ők szüleiknek: Táncolj az esküvőmön!" A kampány egy online pályázattal indul, amelynek keretében videó üzenetet, fotót és rajzot várnak a fiataloktól. A pályamunkák legyenek figyelemfelkeltőek és motiválóak, és tartalmazzák a kampány szlogenjét: Táncolj az esküvőmön! Ezen kívül a Béres Egészség Hungarikum Program megújult weboldalán várják azokat, akik változtatnának életmódjukon a gyerekeikért, családjukért, és saját magukért. dr. Béres József személyes blog bejegyzéseivel, egy igazán motiváló videóval, valamint dietetikus, életmód-tanácsadó, edző és háziorvos tanácsaival segítenek konkrét lépésekre váltani az elhatározást.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+23, +28 °C
Minimum:
+8, +13 °C

Hazánkban kedden délelőtt az ország nagy részén napos, gyengén felhős lesz az ég, a Dunántúlon növekedhet meg erősebben a felhőzet, ezeken a tájakon elvétve alakulhat ki futó zápor.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag