Jóban vagy "azzal" ott lent?

Csiklóm, csiklóm, mondd meg nékem...

Szexológusok, szexuálpszichológusok hosszú órákig tudnának mesélni tapasztalataikról, hogy milyen gyakran fordulnak meg náluk olyan nők, akik nem ismerik a saját testüket, nem merik megérinteni magukat "ott".

Pedig ha valakit nem ismerünk, hogyan is lehetne a barátunk? Persze van, akiben felmerül a kérdés: egyáltalán barátunk legyen-e a nemi szervünk? Vagy csak egy részünk, mint mondjuk a májunk - hiszen azzal sem barátkozunk külön, csak elfogadjuk, hogy van, és végzi a dolgát.

Ám jó, ha tudjuk, hogy ha elfojtjuk a nemi szervünkkel, nemiségünkkel kapcsolatos érzéseinket, gondolatainkat (mert például bűnösnek gondoljuk), akkor ez az egész személyiségre hatással lesz. Aki a "kínos" gondolatokat, érzelmeket a tudattalanba száműzi, az énközpontúvá válik, kevés feszültséget bír elviselni, az érdeklődési területe beszűkülhet.

Minek nevezzelek? Ki is vagy te?

A névadás egyfajta viszonyt jelöl. A név lehet kedves, pajkos, bizalmaskodó, vicces, erotikus, gúnyolódó, távolságtartó. Nagyon is utal arra, hogy ki miként viszonyul a nemi szervéhez. 

"Nálunk régiesen-népiesen csak a csúnyád néven emlegették a szeméremtestet! Mit gondolnék én mint kislány, akinek azt mondják: a csúnyád? És mit gondolunk mi felnőtt nők arról ott lent? Szembenéztünk-e valaha a meztelen igazsággal? És ha igen, milyennek találtuk? Mihez hasonlítottuk magunkban? Nem furcsa, hogy jószerivel fogalmunk sincs arról, hogy mi is van a lábunk között, pedig az életünk, női létünk szempontjából meghatározó történések színhelyéről van szó?!" - írja honlapján Hoppál Bori "testtudat-oktató".

Szégyen és (gy)alázat

Aki jóban van a szeméremtestével, annak felszabadultabb a szexuális élete, intenzívebb gyönyör átélésére képes, valamelyest tudja irányítani a teste működését, kevésbé kiszolgáltatott a partnerének.

A hüvelyváladékhoz való viszonyunk is elég furcsa: szégyellnivalónak, betegnek, kezelendőnek tartjuk, pedig a normális, egészséges hüvely tiszta, (férfiak számára) kellemes illatú. Azok, akik nincsenek barátságban a nemiségükkel, az egészséges hüvelyváladékot is szégyenletesnek érzik, mindenáron tisztasági betéttel fogják fel.

A másik véglet persze az, amikor valaki tudomást sem vesz arról, ami a két lába között van, nem is nézte még meg soha, hogy milyen az, és még megmosni sem meri. Számára a szexualitásban valószínűleg nem elfogadható az orális játék.

Gyermekkori élmények felnőttként

Az önértékelésért, a nemi öntudat kifejlődéséért a gyermekkorban kell sokat tenni. Ezzel a megállapítással persze mit is kezdjen az, aki már felnőtt, és gyermekkorában negatív ingerek érték?

Drasztikus változásokat hozhat az életében, ha gondot (és időt) fordít az önismeretre. Ha egyedül nem megy, akkor kérjen segítséget szexológustól, hogy megtudhassa: mi gátolhatja a szexualitásban. Több szexuálpszichológus is ajánlja, hogy szánjunk időt a saját szemérmünk megnézésére. Ehhez csak egy kézitükörre és biztonságos egyedüllétre van szükség.

Felszabadító lehet az is, ha az interneten nézelődik az illető, és lát sokféle különböző vulvát, szeméremtestet. Vannak ilyen jellegű kiállítások is, például a Születés Hete rendezvényein. Ezek felszabadítóan hathatnak, mert kiderül, hogy amit néven sem mert nevezni, vagy szégyellnivalónak, csúnyának tartott, az milyen szép, különleges és természetes lehet.

Főleg régebben volt gyakori, hogy nem volt neve a nemi szerveknek, csak "az", "ott", "micsodád" kifejezésekkel kerülgették a témát - ha muszáj volt. Még rosszabb, ha kifejezetten negatív szavakkal illették a fiúk és lányok nemi szerveit: lukad, bögréd, pöcköd - sorolja a példákat "A nő ezer arca" című könyvében C. Molnár Emma szexológus.
Mint írja, emiatt felnőttként is szégyenérzet, rejtegetési kényszer fűződik az intim tájékunkhoz, a szavakba rejtett elutasítások egy életre megnehezítik a nemiség megélését.

Felhasznált irodalom: Eve Ensler: Vaginamonológok, C. Molnár Emma: A nő ezer arca, Nők Lapja