Nem mindenki áll készen arra, hogy enyhüljön a karantén

Európa több részén kezdték enyhíteni a karantént, vagy készülnek rá - ez alól hazánk sem kivétel. Erre az elsőre örvendetesnek tűnő intézkedésre azonban nem mindenki fog ugyanúgy reagálni.

Vannak például olyanok, akiknek az "újranyitás" szorongást okozhat, akár amiatt, mert úgy vélik, hogy saját maguk vagy a környezetükben mások nem állnak készen rá. Tartanak a többi emberrel való érintkezéstől, a megbetegedéstől, mert nem érzik magukat biztonságban.

A webmd.com 3100 olvasó bevonásával végzett felmérést, amelyből az derült ki, hogy a válaszadók 26 százaléka tartja traumatikus élménynek a világjárványt, 25 százalékuk retteg boltba menni, és 15 százalékuk félve hagyja el a lakását. A megkérdezettek 77 százaléka úgy nyilatkozott, hogy nem vettek igénybe professzionális segítséget a szorongásuk miatt.

Vannak, akikben az újranyitás szorongást okozhat.
Vannak, akikben az újranyitás szorongást okozhat. Fotó: Getty Images

Minél jobban aggódik valaki, annál nehezebb a visszatérés

Ez az érzelmi hullámvasút, amit az emberek, illetve a családok élnek át a karanténnal és a vírussal kapcsolatban, teljesen érthető és normális - állítja Joshua Morgenstein, az American Psychiatric Association Committee on the Psychiatric Dimensions of Disaster pszichológusa. A szakember szerint idővel ez javulni fog, és a legtöbb ember megtalálja a módját, hogy megbirkózzon a helyzettel és továbblépjen. A bezárkózás és a társadalmi távolságtartás stresszes és kihívásokat rejt magában, de ezeket mindenki másképpen éli meg.

Koronavírus: szorong, fél? Így küzdjön meg vele Sokakat aggaszt a koronavírus-járvány, de vannak, akik alapból szorongásos zavarokkal küzdenek, és most kemény harcban állnak mentális egészségük megőrzéséért, illetve a pánikrohamaik ellen. Segítünk!

"Minél jobban aggódik valaki azzal kapcsolatban, hogy a társadalom többi tagjával érintkezzen, annál kevésbé akarja majd ezt megtenni. Ugyanakkor azoknak, akiknek az, hogy nem kell otthon maradniuk, azt jelenti, hogy újra képesek lesznek dolgozni és pénzt keresni, ez egy örömteli változás lehet" - nyilatkozta Morgenstein. A pszichológus óva int attól, hogy a koronavírussal kapcsolatos érzések, szorongások együttesét PTSD-nek ( poszttraumás stressz zavar ) bélyegezzék. Szerinte lesznek, akik szorongani vagy aggódni fognak, és olyanok is, akiknél a különféle események hatására valóban PTSD alakulhat ki - de nem kizárólag attól, hogy az illető az ajánlásokat betartva nem hagyta el a lakóhelyét. Akiknél ilyesmiről lehet beszélni, azokat általában valamilyen extra trauma is éri, mint az állásuk, megélhetésük elvesztése, illetve az, ha megbetegszenek, vagy valamelyik szerettük fertőződik meg, esetleg meg is hal.

Sokan már eleve érzelmileg túlterhelve, stresszesen, rossz mentális állapotban voltak a világjárvány kitörésekor, amit az elmúlt hetek-hónapok eseményei gyakran súlyosbíthattak. A The Lancet című szaklapban április közepén jelent meg egy cikk, amely nemzetközi összefogást sürgetett annak érdekében, hogy a koronavírus és a karantén által az emberek hangulatára, közérzetére és mentális állapotára gyakorolt negatív hatásokat enyhíthessék.

Forrás: webmd.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!